Sport hvg.hu 2012. február. 20. 10:13

Mourinho leszúrta a szurkolókat: "én már a múlt vagyok"

Miközben a pletykák szerint José Mourinho, a Real Madrid trénere nyárom távozik a spanyol klubtól, korábbi csapatainál - FC Porto, Internazionale és Chelsea - az ő nevét skandálták a szurkolók. Az edző arra kérte őket, ne tegyék ezt, mert ő már a múlt.

A Real Madrid a hétvégén sima 4-0-s győzelmet aratott a Racing Santander ellen a spanyol bajnokságban, így 23 forduló után (tizenöttel a vége előtt) őrzi tízpontos előnyét (61-51) a nagy rivális FC Barcelonával szemben, mely szintén nyert a Valencia CF ellen a négygólos Lionel Messi vezetésével (5-1).

José Mourinho a hírek szerint június 30-án távozik a madridi klub éléről, a szakember eddig hallgatott, most azonban már ő is megszólalt. Erre az vette rá, hogy korábbi klubjainál a szurkolók a hétvégén az ő nevét skandálták a stadionban, a portugál azonban kollégái, Claudio Ranieri (Internazionale) és André Villas-Boas (Chelsea FC) védelmére kelt.

"Szeretem a korábbi klubjaimat, az Intert és a Chelsea-t is, akárcsak a szurkolóikat, de inkább álljanak a csapatuk és a jelenlegi edzőjük mögött, mint mögöttem - nyilatkozta Mourinho. - Már nem vagyok ott, én a múlt vagyok akkor is, ha az nagyon jó volt. Inkább együtt kellene harcolniuk, mint azokra gondolni, akik már nincsenek ott."

Mourinho konkrétan nem említette a távozásával kapcsolatos pletykákat, csak annyit mondott, hogy már a CSZKA Moszkva elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőre koncentrálnak, melyet kedden 18:00-tól játszanak az orosz fővárosban, a Luzsnyiki Stadionban.

José Mourinho a Santiago Bernabéuban
MTI/AP
párizsi olimpia 2024
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.