Sir Alex Ferguson, a Manchester United trénere most volt 70 éves, és egyre aktuálisabb probléma, hogy ki kövesse a menedzseri székben, bár saját bevallása szerint még három évig maradni akar. Ő azonban már tudja, kit akar.
Sir Alex Ferguson 1986 novembere óta ül a Manchester United kispadján, és mivel december 31-én volt 70 éves, időről időre felmerül a kérdés, ki jöhet majd utána. Ha kérdezik, a menedzser - hol udvariasan, hol kevésbé - kerül minden konkrét választ, de a Daily Mail cikke szerint privát beszélgetések alkalmával már többször elmondta, hogy szerinte Ryan Giggs folytatni tudná a munkáját.
Márpedig a skót tréner szava döntő az Old Traffordon, bizonyosan az utódlás kérdése sem lesz megvitatva nélküle. Ryan Giggs közel áll Fergusonhoz, akivel eddigi karrierjük a klubnál szinte közös. 22 évvel és 899 meccsel ezelőtt a menedzser tette be a walesi szélsőt a MU felnőtt csapatába, ő faragott belőle világsztárt. Cserébe a játékos soha nem hagyta el az Old Traffordot, még a Juventus kedvéért sem.
A Fergie's Fledlings (szabad fordításban Fergie Fiókái, megőrizve a Busby Babes, az 50-es évek óta tradicionális alliterációt) focistái már mind elhagyták a csapatot, vagy visszavonultak. Paul Scholes ugyan éppen most tért vissza, de David Beckham már eligazolt, jelenleg Los Angelesben rúgja a bőrt, Nicky Butt Kínában, Gary Neville pedig már nem játszik. De aki valahogy mindig maradt: Ryan Giggs.
Ferguson és a klub újabb és újabb egyéves szerződést ajánl a már 38 éves szélsőnek, aki pedig már nem is annyira gyors, középen pedig nem is annyira hatékony, lévén, hogy két évtizeden keresztül más poszton játszott, a tréner mégis a keret mellett tartja. Nem túlzás azt állítani, hogy Giggs évek óta már az edzői képességeit csiszolja Ferguson keze alatt, amiben sokat segít a visszatérő Paul Scholes, az egykori játékostárs is.
"Az emberek Mourinhóról beszéltek, de ez gyorsan megváltozhat - nyilatkozta Scholes a FourFourTwo magazinnak. - Ez arról szól, hogy akkor éppen ki sikeres. Függetlenül attól, hogy brit vagy külföldi, mindenki a legjobb edzőt akarja Ferguson után. Én már látom Giggset mint a csapat menedzserét."
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.