"José belefáradt" - egyre biztosabb Mourinho jövője
A brit lapok is arról írnak, hogy José Mourinho az idény végén visszamenne Angliába.
Nem először foglalkozik a nemzetközi sajtó azzal, hogy José Mourinho befejezi pályafutását a Real Madridnál, a múlt héten már a lehetséges utódokról találgattak. Most a brit lapok is azt írják: az idény végén José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője visszatér Angliába.
A Sunday Times a portugál szakember egy meg nem nevezett közeli barátjára hivatkozva azt állítja, Mourinho már eldöntötte, hogy az idény végén távozik a királyi gárdától, és ismét Angliában szeretne edzősködni, s ezt az sem befolyásolja majd, hogy idén sikerül-e valamit nyernie a spanyol gárdával.
"José belefáradt a Real Madrid helyzetébe. Nem számít sem az eredmény, sem a pénz, ezen a nyáron visszatér a szigetországba" - mondta a lapnak a forrás.
Mourinho 2010 nyarán érkezett a Realhoz, azóta mindössze a Király Kupát nyerte meg a gárdával. Korábban dolgozott a Portónál, amellyel Bajnokok Ligáját és UEFA Kupát nyert, majd ezt követően szerződött az angol Chelsea-hez. A madridi szerepvállalása előtt pedig az Internazionalét segítette BL-győzelemhez.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.