Döcögősen kezdett az FC Barcelona Leverkusenben, csak 41 perc után lőtt először kapura, igaz, abból rögtön gól lett. A második félidőben gyorsan kiegyenlített a Bayer, de ez nem volt elég, a hajrában összeszedte magát a katalán csapat, és Lionel Messi vezetésével behúzta az első Bajnokok Ligája meccset 2012-ben. Az Olympique Lyon nyert, de hiába témadta szinte végig a meccset, a vártnál nehezebben fektette két vállra a ciprusi APOEL FC-t.
Megleptésre Josep Guardiola még a kispadra sem ültette le a Barcelona két alapemberét, a középpályás Xavit és a védő Gerard Piquét, akik a Bay-Arena lelátójáról szurkolták végig a mérkőzést. Utóbbi hiányzása még igazolt is lehet, hiszen éppen a Camp Nouba sietett autójával, amikor összecsattant egy másik játművel, de szerencsére nem sérült meg komolyan.
A katalánok trénere Javier Mascheranót tette be a helyére, és azt már a meccs előtt hangsúlyozta, hogy ezt a találkozót csak úgy nyerhetik meg, ha nagyon figyelnek a birtoklásra. A több mint 70 százalékos mutató szerint a játékosok tartották magukat ehhez, de a játék az első félidőben pontatlan és kapura veszélytelen volt.
Nemcsak azért, mert a hazaiak a 21 éves André Schürrlét teljesen egyedül hagyták elöl, hanem mert a vendégek (sőt, a meccs!) első igazi kapura lövésére is 41 percet kellett várni. Igaz, akkor gól lett belőle. Lionel Messi passzával Alexis Sánchez futott meg, majd kötényt adott a kifutó kapusnak és megszerezte a vezetést az egyébként eseménytelen első félidő végén. (0-1)
A Leverkusen játékosai megkaphatták Robin Duttól a szünetben, hogy mégis hogyan képzelik azt, hogy hazai pályán még kapura sem lőnek, mert a második félidőt szinte rögtön góllal kezdték, a cseh Michal Kadlec fejelte a kapu bal oldalába Vedran Corluka beadását. (1-1) De míg ünnepelt egész Leverkusen, máris jött is a második Barca-gól, a főszereplő ezútal is Sánchez volt, aki javította pár perccel korábban, a védekezésnél elkövetett hibáját, és a kapuig vitte Cesc Fábregas kiugratását. (1-2)
Közben mindkét oldalon jelezte egy-egy kapufa, hogy az eredménnyel senki sem elégedett, de Gonzalo Castro lövésébe beleért a vetődő Víctor Valdés, a másik oldalon Lionel Messi kipattanó lövésére pedig Bernd Leno vetődött vissza időben. Sánchez percek múlva kis híján triplázott, de a partjelző már lest intett. Lionel Messi azért megszerezte azt a harmadikat, őt méterről helyezte a kapuba Daniel Alves visszapasszát. Visszavágó március 7-én, de az 1-3-as idegenbeli siker után nem sok kérdés maradt, a mai győzelem létkérdés volt a spanyol bajnokságban botladozó Barca számára.
A Bajnokok Ligája másik keddi mérkőzésén az Olympique Lyon azt az APOEL FC-t fogadta, amely megleptésre a csoportelsőként jutott a legjobb 16 közé. A meccs szorosabb lett, mint azt a két csapat neve közötti különbség sejtetné. A vendégek foggal-körömmel védekeztek, a franciák pedig hiába támadtak végig, csak egy szerencsés góllal győztek. Ez az egygólos előny a visszavágóra nem meggyőző, de a játék igen, a Lyon 18 kapura lövése mellett az APOEL csak egyet tudott felmutatni, és 37 százalékos labdabirtoklást.
UEFA BAJNOKOK LIGÁJA 2011/2012 |
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS: |
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.