Péntek délben a svájci Nyonban kisorsolták az UEFA Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosítását. Az Olympique Lyon volt a legszerencsésebb, angol-olasz párharcok születtek, az FC Barcelona a Bayer Leverkusent, a Real Madrid pedig a CSZKA Moszkvát kapta.
Az UEFA Bajnokok Ligája 2011/2012-es csoportkörében volt jó pár meglepetés. Egyrészt, hogy az európai futball történetében először jutott tovább a legrangosabb kupasorozatból ciprusi együttes, az APOEL FC, ráadául csoportelsőként.
A svájci FC Basel a tavalyi döntős Manchester United 2-1-es legyőzésével biztosította helyét a sorozat legjobb 16 csapata között. Mivel kiesett a Manchester City is, idén csak két angol csapat érte el az egyenes kieséses szakaszt, a Chelsea és az Arsenal.
Az olasz Napoli húsz év után jutott újra a BL-be, amit akkor még BEK-nek hívtak, és ahova utoljára még Diego Maradona vezette be a csapatot. Egyetlen magyar játékos maradt a sorozatban, Huszti Szabolcs, ő azonban kevés játéklehetőséget kap Luciano Spallettitől, a Zenit Szentépervár edzőjétől.
A pénteki sorsoláson 16 csapatból sorsolták ki a nyolcaddöntő párosításait. A két kalap: 1. Csoportgyőztesek: Bayern München, Internazionale, SL Benfica, Real Madrid, Chelsea FC, Arsenal FC, APOEL FC, FC Barcelona. 2. Csoportmásodikok: SSC Napoli, CSZKA Moskva, FC Basel, Olympique Lyon, Bayer Leverkusen, Olympique Marseille, Zenit Szentpétervár, AC Milan.
A pénteki sorsolás két feltétele az volt, hogy a 16 között nem kerülhetnek össze azonos ország csapatai, és olyanok sem, amelyek azonos BL-csoportban küzdöttek. A nyolcaddöntő első mérkőzéseit 2012. február 14-15-én és 21-22-én, a visszavágókat pedig március 6-7-én és 13-14-án játsszák 20:45-től. A párbajokat a csoportelsőként végzett csapatok kezdik idegenben.
UEFA BAJNOKOK LIGÁJA 2011/2012 |
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA: Bayern München (német) - FC Basel (svájci) Internazionale (olasz) - Olympique Marseille (francia) SL Benfica (portugál) - Zenit Szentpétervár (orosz) Real Madrid (spanyol) - CSZKA Moszkva (orosz) Chelsea FC (angol) - SSC Napoli (olasz) Arsenal FC (angol) - AC Milan (olasz) APOEL FC (ciprusi) - Olympique Lyon (francia) FC Barcelona (spanyol) - Bayer Leverkusen (német) |
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.