Nyolc meccset játszottak szerda este a BL-ben, ahol az utolsó négy hely is elkelt, és kialakult az UEFA Bajnokok Ligája legjobb tizenhat csapatának mezőnye. Meglepetésre kiesett mindkét manchesteri gárda, a United és a City is, így egy kupasorozattal lejjebb, az Európa Ligában folytathatják. Milánói győzelmével az utolsó fordulóban kapaszkodott fel a CSZKA Moszkva és az Olympique Lyon.
Meglepetésre a Manchester United az eddigi öt forduló alatt sem biztosította továbbjutó helyét az UEFA Bajnokok Ligája C csoportjában, így Bázelban legalább egy döntetlent kellett elérnie. Az utolsó csoportforduló azonban rosszul indult, az FC Basel már a kilencedik percben vezetést szerzett a csapatkapitány Marco Streller kapáslövésével.
Akárcsak az első meccsen (3-3), a hazaiak teljesen egyenrangú ellenfelei voltak a tavalyi BL-döntős angol gárdának, Yann Sommer remekül védett, a húszéves Xherdan Shaqiri pedig a veszélyes svájci támadások motorja volt. Sőt, a 84. percben a sokat látott Alexander Frei bebiztosította az FC Basel továbbutását is. Sir Alex Ferguson csapata a hajrában nagyon hajtott, de csak a szépítésre futotta, így egy héten belül a második kupából esett ki (BL és Ligakupa). Most az Európa Ligában azért folytathatja.
Kiesett a másik manchesteri csapat, a City is, mert bár legyőzte hazai pályán az erősen tartalékosan felálló Bayern Münchent, sorsa az SSC Napolitól függött. Mivel azonban az olaszok 2-0-ra győzni tudtak a Villarreal otthonában, Roberto Mancini tanítványai is búcsúztak a legrangosabb európai kupasorozattól.
A B csoport is érdekes volt, hiszen kezdő sípszó előtt a kvartett végén álló CSZKA Moszkva végül nyert Milánóban, ráadásul minden összejött neki, hiszen a csoport másik meccsén 0-0-s döntetlen született Franciaországban, így az orosz csapat a Lille-t és a Trabzonsport átugorva az utolsó fordulóban mégis kvalifikálta magát a legjobb 16 közé.
A szombati El Clásicóra készülő Real Madrid kissé tartalékosan állt ki, mivel már továbbjutott a Bajnokok Ligájában, de ez sem akadályozta meg a sima győzelmet, José Mourinho csapata Amszterdamban is könnyen nyert és továbbra is őrzi bombaformáját. Mivel az Olympique Lyon Bafétimbi Gomis négy találatával gólzáporos győzelmet aratott Zágrábban, megelőzte a tabellán az Ajaxot és a BL egyenes kieséses szakaszában folytatja.
Kialakult tehét az UEFA Bajnokok Ligája 2011/2012-es szezon legjobb 16 csapatának végleges mezőnye, sorsolás december 16-án délben a svájci Nyonban. Az UEFA Bajnokok Ligája 2011/2012-es szezonjának menetrendje, eredményei és a csoportállások megtekinthetők ide kattintva.
UEFA BAJNOKOK LIGÁJA 2011/2012 |
6. FRODULÓ (december 7.) Gólszerző: Silva (36.), Touré (52.) Gólszerző: Inler (65.), Hamsík (76.) Gólszerzők: Cambiasso (51.) ill. Doumbia (50.), Berezucki (86.) Gólszerző: Streller (9.), A. Frei (84.) ill. Jones (89.) Gólszerző: Óscar Cardozo (7.) Gólszerző: Mateo Kovacic (40.) ill. Gomis (45., 48., 52., 70.), Gonalons (48.) Lisandro (64.), Briand (75.) Gólszerző: José Callejón (14., 92.), Higuaín (41.)
Az Európa Ligában folytatják: Valencia CF (spanyol), Olimpiakosz FC (görög), FC Porto (portugál), FC Viktoria Plzeň (cseh), Manchester City (angol), Trabzonspor (török), Manchester United (angol), Ajax AFC (holland) |
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.