Sport MTI 2011. december. 08. 12:45

Kásás Tamás visszatért a válogatottba

Ismét tagja Kemény Dénes keretének Kásás Tamás, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki júniusban, a sanghaji vb előtt jelentette be, hogy visszavonul a válogatottságtól.

A szövetségi kapitány a nemzeti együttes honlapján csütörtökön hirdette ki új keretét, amely december 19-én megkezdi a felkészülést a januári, eindhoveni Európa-bajnokságra, s a 18 játékos között szerepel az olasz Pro Reccóban légióskodó Kásás Tamás is.

"Nyilvánvalóan az a legfontosabb újdonság, hogy Tamás újra kerettag. Ez így volt a vb előtt is, akkor azonban tisztában voltam azzal, hogy a kerettagság ellenére vacillál. Bíztam benne, hogy nem úgy dönt, ahogy végül döntött. Tamás nemrég megkeresett és jelezte, hogy szeretne kerettag lenni az Eb-re és az olimpiára, amennyiben az után, ami történt, én számítok rá. Én pedig azt mondtam, hogy igen" - nyilatkozta a vlv.hu-nak Kemény Dénes.

MTI

A szakvezető megítélése szerint rendezettséget hozhat a csapat játékába Kásás visszatérése: "Akiken a tehetségüknél, tudásuknál fogva nagy teher volt, többet fognak tudni pihenni. A csapat kiegyensúlyozottabb lesz és még inkább ugyanazon a szinten fog tudni teljesíteni a cseréktől függetlenül. Nyilván lesz olyan, hogy valakinek nagyon megy és többet játszik, de összességében úgy gondolom, hogy a kiegyensúlyozottabb teljesítmény lesz a legfontosabb változás. Természetesen minőségi játékossal erősödünk."

A szövetségi kapitány a január második hetében - közvetlenül a hollandiai Eb előtt - sorra kerülő budapesti Volvo Kupára mind a 18 jelöltjét benevezi, annak ellenére, hogy egy-egy meccsen csak 13 játékos szerepelhet majd. Az eindhoveni esélyeket firtató kérdésre válaszolva Kemény Dénes ezt mondta: "Úgy gondolom, hogy az olaszok elleni nyitómérkőzésen sok minden eldől. Siker esetén nagy lépést teszünk az elődöntőbe kerülésért. Ott meg ugye, ahogy láttuk a vb-n is, egygólos meccsek vannak, bármi lehet. Fontos lesz tehát, hogy már az Eb elején jól tudjunk játszani."

A kontinensviadalra készülő válogatott keret:
kapusok: Baksa László, Decker Attila, Szécsi Zoltán

mezőnyjátékosok: Biros Péter, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Katonás Gergely, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Török Béla, Turzai Gábor, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?