Megduplázódhat a londoni olimpia biztosítására szánt összeg
Akár meg is duplázódhatnak a jövő évi londoni olimpia biztosításának költségei ahhoz képest, amellyel a szervezők előzetesen számoltak.
A Financial Times című napilap - amely az információ forrását nem jelölte meg - csütörtökön azt írta, az erre a területre szánt kiadások a legfrissebb számítások szerint legalább 275 millió fonttal (kb. 97 milliárd forinttal) növekedhetnek.
A játékok alatt szolgálatot teljesítő katonák számát már megemelték 25 százalékkal, a belügy- és a védelmi minisztérium ugyanis 7500 fős katonai személyzettel számol, s ez éppen 1500-zal több mint amennyit előzetesen szükségesnek tartottak.
A jelenlegi helyzet alapján a korábban megállapított 10 ezer helyett - az alvállalkozók munkatársaival együtt - összesen 23 700 ember felel majd az olimpia biztonságáért. A Financial Times azt írta, a hivatalos minisztériumi állásfoglalás jövő keddre várható a témával kapcsolatban.
* * * Gondoskodjon családja anyagi biztonságáról nehéz helyzetben is
A jelenlegi nehéz, bizonytalan gazdasági helyzetben még fontosabb a család anyagi védelme. A Bankmonitor Biztonság biztosítás választásával nehéz helyzetben a családnak legalább a hitelei törlesztésével nem kell foglalkoznia.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.