Németországban 12 éves csúcsot döntött az erőszakos cselekmények közben megsérültek száma a Bundesliga első és második vonalának előző idényében– közölte a német rendőrség.
A kedden nyilvánosságra hozott adatok szerint 846 szurkolót ért támadás, amikor rivális táborok tagjai verekedtek össze egymással.
Ha a harmadik ligát is figyelembe veszik, több mint ezer ember sérült meg csak a tavalyi évadban.
Az őrizetbe vételek száma ugyanakkor csökkent: a 6061 ilyen rendőri intézkedés 723-mal kevesebb, mint egy évvel korábban.
A hatóság közlése szerint országszerte most körülbelül 2500 huligán van eltiltva a mérkőzések látogatásától.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.