Sport MTI 2011. október. 05. 05:46

Messi belépett a szakszervezetbe

Belépett a spanyol futballisták AFE nevű szakszervezetébe Lionel Messi, az FC Barcelona világklasszis támadója.

AP

Az érdekvédelmi csoport bejelentése szerint az argentin játékos azután töltötte ki a jelentkezési lapot, hogy találkozott Luis Rubiales elnökkel.

"Mostantól Messi is az AFE-hez tartozik, csakúgy, mint a Barca-játékosok és a spanyol profik többsége" - áll a szervezet közleményében.

A tavalyi teljesítménye alapján FIFA-Aranylabda-nyertes Messi azt mondta: nagyon örül, hogy a szakszervezet tagja lehet, és mostantól ugyanazok a jogai és a kötelességei, mint a többieknek.

Az AFE szervezte Spanyolországban az idény eleji sztrájkot, melynek következtében az első és a másodosztályban elmaradtak az első forduló mérkőzései.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?