Megóvták a zsűri döntését, magyar arany született búvárúszásban
Óvás után világcsúccsal aranyérmes lett Kanyó Dénes a 400 méteres búvárúszásban a hódmezővásárhelyi 16. uszonyos és búvárúszó-vb hétfői napján.
A szervezőktől kapott tájékoztatás szerint a Világjátékok-bronzérmes magyar versenyző előbb első lett, aztán örömében felmászott a rajtkőre, ám emiatt kizárták. A magyar csapat óvott, és közel félórás tárgyalás végén mégis megtarthatta az első helyét. Moravecz János versenyigazgató szerint az ominózus szabály nem egyértelmű, elsősorban a váltóversenyekre alkották meg, és a Nemzetközi Uszonyos Szakbizottságnak feladata lesz ezt egyértelműsíteni. Ugyanebben a számban Vilhelm Szilárd ötödikként csapott célba.
A nap folyamán volt még egy magyar finalista: a férfi 100 méter uszonyos gyorsúszásban Balog Gábor szintén ötödik országos csúccsal, Keresztes Mátyás összesítésben a kilencedik helyen zárt. A női 100 m-es búvárúszásban Nagy Dorottya 14., Kovács Zsófia pedig 16., a férfi 100 m-es uszonyos úszásban Kövy Bence 19., Danyi Gábor 27., a női 800 m-es uszonyosúszásban Ócsai Dorottya a 20., Szabó Lujza a 26. lett.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.