Sport MTI 2011. július. 28. 12:22

Cseh László bronzérmes 200 vegyesen

Cseh László bronzérmet szerzett 200 méter vegyesen a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján.

A szám magyar olimpiai ezüstérmese gyengébb első száz után remek hajrával csapott célba harmadik helyen a két amerikai, a világcsúcsot úszó (1:54.00 p) Ryan Lochte és Michael Phelps (1:54.16 p) mögött.

Cseh 1:57.69 perc alatt teljesítette a távot, mindössze három századdal maradt el a szerdai középdöntőben elért idejétől, s így a 200 méter pillangó csalódását követően - melyen nem sikerült fináléba kerülnie - az idei vb-n második számában megszerezte első érmét. A magyar sportoló a 200 vegyes Európa-bajnoka, s a mostani a negyedik világbajnoki érme ebben a számban, összességében pedig nyolcadik alkalommal állhatott világbajnoki dobogóra.

MTI / Illyés Tibor

"Nagyon örülök az éremnek, az időeredményemnek azonban már nem annyira, jobbat vártam. Igaz, az egyéni csúcsommal sem kerültem volna előrébb. A végét nagyon meghajtottam, mert a brazil jócskán előttem járt, a hajrám most ennyire volt elegendő. A vb-bronz mindenesetre mentálisan jót tesz, remélem, hogy fel fog dobni a 400 vegyesre" - mondta Cseh László.

Lochte saját, a 2009-es vb-n elért 1:54.10 perces világrekordját döntötte meg most, melyet még szuperdresszben ért el. A 1:54.00-ás rekord különösen úgy értékes, hogy az "űrruhák" 2009 utáni betiltása óta ez a sportág első világcsúcsa. A 200 méter pillangón szerdán győztes Phelps a 200 méter gyorshoz hasonlóan újra csak második lett Lochte mögött, ugyanakkor az 1:54.16 perces eredménye egyéni rekord, mellyel a 2008-as pekingi olimpián elért 1:54.23 perces idejét javította meg.

Cseh László a magyar csapat harmadik dobogós helyét, s egyben harmadik bronzérmét szerezte meg Sanghajban Gercsák Csaba (5 km, nyíltvízi) és Kis Gergő (800 m gyors) után.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.