2011. július. 20. 13:56 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. július. 20. 16:53 Sport

Az Újpest FC kirúgta Kovács Zoltán sportigazgatót

Az Újpest FC szerdán egyoldalúan szerződést bontott Kovács Zoltán sportigazgatóval, aki játékosként és vezetőként is ezer szállal a lila-fehér klubhoz kötődik, a pályán a szurkolók kedvence volt.

"Az Újpest FC a mai napon egyoldalúan szerződést bontott Kovács Zoltán sportigazgatóval, aki 2010. január 6-tól töltötte be ezt a posztot klubunknál, azt megelőzően pedig, 2009 júliusától utánpótlás-igazgatóként dolgozott - áll a klub hivatalos honlapján kiadott közleményében. - Az Újpest FC a sportszakmai feladatok stratégiai irányítását a jövőben más szakemberre bízza, akit augusztus elejéig nevez meg klubunk vezetése."

A játékosként 20-szoros válogatott csatár tavaly január 6-tól töltötte be a posztot, azt megelőzően pedig, 2009 júliusától utánpótlás-igazgatóként dolgozott az egyesületnél. A lila-fehérek ügyvezető igazgatói posztját július elseje óta betöltő, Csehi Istvánt váltó Bartha Csaba múlt pénteken, az Újpest idénynyitó sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy több személyi változást is terveznek a klubnál.

A most 37 éves Kovács 1996 és 2008 között 249 NB I-es mérkőzésen játszott a klub színeiben, kereken száz gólt rúgott, 1998-ban pedig bajnoki címet is ünnepelhetett a csapattal. 2008 nyarán az UTE már egyszer szerződést bontott vele, így Kovács Győrbe igazolt, ahol azonban december végén bejelentette visszavonulását a profi futballtól - játékosként.

"Keresem majd a lehetőségeket. Beszélek angolul és franciául, diplomám is van - nyilatkozta Kovács 2008-ban, játékos-pályafutása végén a Nemzeti Sportnak. - Nem tettem le arról, hogy sportvezető legyek valahol. És biztosan futballozom is majd egy amatőr csapatban. Teljesen nem akarok leállni, mert imádom ezt a játékot."

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.