Olimpia 2020: Isztambul pályázik
Isztambul biztosan pályázni fog a 2020-as nyári olimpia rendezésére. A török főváros kandidálási terveiről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának egyik tagja beszélt pénteken a Reutersnek, a 123. NOB ülés egyik szünetében.
A törökök először a 2000-es nyári játékokért szálltak harcba, s a mostani már az ötödik jelentkezésük.
A NOB-hoz szeptember 1-ig kell elküldeni a hivatalos jelentkezéseket, s egyelőre csak az biztos, hogy Isztambul mellett Róma is kandidálni fog. Korábban Tokió is biztos indulónak számított, ám a japán pályázat előkészítőinek vezetője csütörtökön már úgy nyilatkozott, hogy át kell gondolniuk, lenne-e értelme a pályázatnak, miután a dél-koreai Pjongcsang nyerte el szerdán a 2018-as téli játékok rendezését.
A 2020-as játékok lehetséges pályázói között szerepelt Budapest is.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.