2011. május. 15. 23:45 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 15. 23:47 Sport

Ötszáz szurkoló fogadta az FTC KEK-győztes kéziseit

Fantasztikus hangulat és legalább 500 FTC-szurkoló fogadta a Liszt Ferenc repülőtéren a Ferencváros női kézilabdacsapatát, amely vasárnap története során másodszor elhódította a KEK-et.

Az este tízkor landolt repülőgép utasait már a leszállópályán különleges elismerésben részesítették, ugyanis mindkét oldalról vízfüggönnyel köszöntötte két tűzoltóautó. De az igazi ünneplés csak akkor kezdődött, amikor a játékosok csomagjaikkal együtt megérkeztek a szurkolók közé. A lányok több pezsgősüveg kibontásával és szétlocsolásával köszönték meg kilátogatók szeretetét.

A mintegy háromórás hazaút is utcabálra emlékeztetett. A játékosok teletöltötték pezsgővel a serleget, amely kézről kézre járva az aranygép összes utasához eljutott, valamint egy "kósza" aranyérem is végigjárta gépet. A mámoros hangulatba került kézilabdázók a pilóta kapitányi sapkáját is elkérték, s közösen énekeltek az út során.

A járat neve a magyar országhatártól Malév 1531-ről "Malév 1531 Kupagyőztesekre" változott a légiirányításban is. A fieszta nem ért véget a légikikötőben, ugyanis a csapatot egy különbusz saját csarnokába szállította, ahol folytatódott az ünneplés. A Ferencváros 23-23-as döntetlent ért el a Mar Alicante vendégeként a KEK-döntő visszavágóján, ezzel 57-52-es összesítéssel bizonyult jobbnak riválisánál.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?