Totti megelőzte Roberto Baggiót
Megelőzte Roberto Baggiót a Serie A örökös góllövőlistáján a Rómában játszó Franceso Totti.
Francesco Totti, az AS Roma csapatkapitánya immár minden idők ötödik legeredményesebb játékosa az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának, miután vasárnap lőtt két találatával megelőzte Roberto Baggiót.
Totti, aki egész pályafutását a Farkasoknál töltötte, előbb a 30. percben szabadrúgásból egyenlített, ezzel utolérte a 205 gólos Baggiót, majd le is hagyta őt, amikor az 57. percben büntetőből egalizált ismét a sereghajtó és már kiesett Bari vendégeként. A világbajnok csatár a hajrában mesterhármast is elérhetett volna, második 11-esét azonban kihagyta. Az AS Roma ezzel együtt, a végén kilenc emberrel küzdve megszerezte a győztes gólt, mégpedig a csereként beállt Aleandro Rosi jóvoltából a 95. percben.
Tottit már csak négy játékos előzi meg a Serie A örökös góllövőlistáján: Silvio Piola vezet 274 góllal, őt a svéd Gunnar Nordahl (225) követi, a harmadik helyen pedig holtversenyben áll Giuseppe Meazza és Jose Altafini (216-216). A 34 éves futballista 1993-ban mutatkozott be az olasz élvonalban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.