2011. március. 23. 09:24 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 23. 09:24 Sport

Blikk: Berki a rendőrségen járt szombaton

Lapértesülés szerint Berki Krisztiánt, az FTC Labdarúgó Zrt. korábbi vezérigazgatóját meghallgatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A Blikk keddi száma szerint a labdarúgócsapatnál 2008-tól 2010 nyaráig dolgozott, majd februárban a tulajdonos Kevin McCabe-bel a klub átvételéről szándéknyilatkozatot aláírt Berki szombaton járt a rendőrségen. A bulvárújság valószínűsíti, hogy a BRFK a sikkasztás gyanújával indított nyomozásával kapcsolatban beszélt Berkivel, ezt ugyanakkor a rendőrségen nem erősítették meg arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő ügyről nem adhatnak felvilágosítást. Az üzletembert a Blikk nem tudta elérni. 

Berkit február végén egy magát megnevezni nem kívánó személy feljelentette azért, hogy kiderüljön, el tud-e számolni közel 25 millió forinttal. A Blikk közben más gyanús ügyről is beszámolt, múlt szombati számában megjelentek szerint a zrt.-nél éveken át "kétféle könyvelést" vezettek, ez által pedig havonta legalább 1,4 millió forint tűnt el a kasszából. McCabe állítólag havonta négymillió forintot folyósított az utánpótláscsapatoknál dolgozók bérére, ugyanakkor az érintettek ebből csupán alig 2,6 millió forintot kaptak meg. Emellett a játékosok bérével is manipuláltak a Ferencvárosnál. 

A zrt. sem a Kevin McCabe és Berki Krisztián között létrejött, vasárnap lejárt szándéknyilatkozat sorsáról, sem a sajtóban felröppent gyanús ügyekről nem adott tájékoztatást. A labdarúgócsapatnál az MTI többszöri megkeresésére kedd estére ígértek reagálást, ám ez nem történt meg.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?