Londoni olimpia: sok a baki
Alig egy nap után megunta a visszaszámlálást az a hatalmas óra, amelynek a jövő nyári londoni olimpiai játékok kezdetéig hátralévő időt kell mutatnia.
A 6,5 méter magas órát hétfő este indították el a londoni Trafalgar téren, tűzijátékkal kísért ceremónia keretében, amelyen részt vett Boris Johnson, London polgármestere és Lord Sebastian Coe olimpiai bajnok síkfutó, a londoni olimpia szervezőbizottságának elnöke. A 2012-es londoni nyári olimpia megnyitójáig éppen 500 nap van hátra, és a digitális kijelzővel ellátott óramonstrumnak ennyit kellett volna visszaszámolnia, ám kedd délután, pontosan 500 nappal, 7 órával, 6 perccel és 56 másodperccel a nyitány előtt felmondta a szolgálatot. Az órát gyártó cég szóvivője közölte, hogy a társaság "rendkívüli csalódottsággal" értesült a technikai bakiról, és szakértői vizsgálják a hiba okát.
Ugyancsak kedden indult a közforgalomba kerülő 6,6 millió olimpiai belépőjegy értékesítése, de a BBC beszámolója szerint ez sem volt problémamentes. Több jegyigénylő ugyanis arról számolt be, hogy ha olyan VISA kártyával akarta regisztrálni igényét, amelyik augusztus előtt lejár, a megadott hivatalos honlap nem fogadta el a jelentkezést. A szervezők közölték, hogy a VISA dolgozik a problémán, és hamarosan olyan kártyával is be lehet nyújtani jegyigénylést, amelyik már júliusban lejár. A jegyek ellenértékét májusban és júniusban emelik le az igénylők bankszámláiról, így a kártyáknak júniusban még mindenképpen érvényesnek kell lenniük.
Azok sem késtek le azonban semmiről, akiknek első nap nem sikerült benyújtaniuk igényüket, ugyanis a kérvényeket csak a jelentkezési határidő - április 26., 23:59 óra - után összesítik, és túljegyzés esetén sorsolással osztják el a belépőket. Így ugyanannyi esélyük van az első napon jelentkezőknek, mint azoknak, akik az utolsó nap utolsó percében küldik el jegyigényüket.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.