Saját bevallása szerint remekül indult a 2011-es esztendő Emmanuel Adebayor, a Real Madrid labdarúgócsapatának togói válogatott támadója számára, aki boldog, hogy a Manchester Cityből fél évre a királyi gárdához szerződött.
"Való igaz, hogy hullámzó volt a teljesítményem tavaly, ráadásul az életem is veszélybe került egyszer. - utalt a 2010-es Afrika Kupán a togói válogatottat ért, halálos áldozatokkal járt fegyveres merényletre a 26 éves csatár. - Mindez a játékomra is rányomta a bélyegét, de túlléptem ezen az eseten, most örülnöm kell a jelenlegi helyzetnek." A Real az idény végéig szerződtette kölcsönbe Adebayort, s a megállapodás lejártáig kizárólagos lehetőséget kap a futballista végleges megvásárlására. "Csak arra van szükségem, hogy a pályán legyek és minél többet játsszak. - fogalmazott az afrikai támadó. - Úgy érzem, a Citynél sem volt komoly probléma velem, egyszerűen csak arról van szó, hogy az edző nem szavazott bizalmat nekem."
A Real Madridnak azért volt égetően szüksége egy csatárra, mert az argentin válogatott Gonzalo Higuaín derékműtétje miatt hónapokra harcképtelen lett, így José Mourinho vezetőedzőnek pótolnia kellett őt. Adebayor korábban játszott többek között az AS Monacóban és az Arsenalban is, utóbbiban 2006 és 2009 között 104 mérkőzésen 46 gólt szerzett. A válogatottságot a tavalyi merénylet után mondta le, Togo színeiben 38 találkozón 16 találatot jegyez.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.