Sport MTI 2010. november. 03. 20:50

Meghibásodott a Loki repülőgépe, a tréner a kaland után támadófocit ígér

Herczeg András, a Debrecen labdarúgócsapatának klubmenedzsere szeretné, ha játékosai jobban megtartanák a labdákat és több támadást vezetnének a csütörtök este sorra kerülő PSV Eindhoven elleni Európa Liga-mérkőzésen.

"Meghibásodott a repülőgép, amivel utaztunk, ezért kalandos volt a megérkezés, késtünk is, de remélem, ez nem befolyásolja majd a játékunkat - mondta el a Philips Stadionban tartott szerdai sajtótájékoztatóján a szakvezető. - Ellenfelünk futballistái labdabiztosak, jól passzolnak, az összecsapásnak ők az esélyesei, de szeretnénk megnehezíteni a dolgukat legalább annyira, mint két héttel ezelőtt Budapesten."

A dvsc.hu-n olvasható beszámoló szerint Herczeg mindemellett kiemelte, hogy a Puskás Ferenc Stadionban rendezett találkozón a DVSC játékosainak energiáját lekötötte a védekezés, keveset sikerült támadniuk, s ezen mindenképpen szeretnének változtatni. "Várhatóan az Eindhoven irányít majd a meccsen, de erre felkészültünk, s fontos, hogy fegyelmezettek és szervezettek legyünk" - zárta tájékoztatóját a klubmenedzser.

A PSV-DVSC találkozó csütörtökön 21:05 órakor kezdődik, a játékvezető az észak-ír Mark Courtney lesz.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?