Sport hvg.hu 2010. július. 30. 13:10

Alonso is megszólalt Massa megelőzése ügyében

A Német Nagydíjon élen autózó Felipe Massa a Ferrari utasítására elengedte csapattársát, Fernando Alonsót, aki szintén megszólalt az ügyben.

A Ferrari csapatát első körben 100 ezer dollárra büntették meg, mert a múlt heti Német Nagydíjon rádión – természetesen kódolt – utasítást adott pilótáinak, hogy cseréljenek helyet az élen.

„Ez már a múlt – kommentálta az esetet Fernando Alonso, aki Massa lehúzódásának köszönhetően megnyerte a futamot. – Van, aki örül annak, ami az egyes futamokon történik, van, akit pedig egyáltalán nem érdekel. Én csak annyit tudok biztosan, hogy amikor megérkeztünk Magyarországra, a repülőtér és a hotel tele volt emberekkel, akik örömmel üdvözöltek minket.”

„Nekünk, pilótáknak a vezetésre kell koncentrálnunk, mert érdekes futam előtt állunk itt Magyarországon. Minden lehetőségünk megvan arra, hogy minél jobb eredményt érjünk el. Persze tiszteletben tartjuk mindenki véleményét, de nem hiszem, hogy érdemes lenne még ezzel foglalkoznunk. Hogy a jövőben mi történik a Német Nagydíjon történtek ügyében, az már nem a mi kezünkben van.”

Az esettel kapcsolatban Felipe Massa úgy nyilatkozott, hogy „ha a csapat meg tudja nyerni valamilyen úton a világbajnokságot, akkor ezért kell dolgoznunk. Én pedig a legjobbat akarom a Ferrarinak.”

"Minden futam más és más. Mások a körülmények és a lehetőségek, mi pedig mindig a legjobb döntést igyekszünk meghozni. A Ferrariért versenyzünk és tudjuk, mit kell tennünk" - tette hozzá a brazil pilóta.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.