Aranyérmet szerzett a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert összeállítású csapat a debreceni öttusa Európa-bajnokság keddi férfi váltóversenyében.
A magyarok visszafogott kezdés után jó hajrával megnyerték a vívást, majd másodikak lettek a 3x100 méteres úszásban, ezzel két szám után is az élen álltak. A lovaglásban ugyan némileg felzárkóztak rájuk a közvetlen üldözők, a csehek, a litvánok és az ukránok, de még a 3x2000 méteres, lövészetekkel megszakított futást is elsőként kezdhették meg, igaz, korántsem jelentős - nyolc, 14, illetve 20 másodperces - előnyökkel. A trió első tagját, Kaszát megelőzte az egyéniben győztes cseh David Svoboda, de a magyar versenyző jól kapaszkodott, ezzel kedvező helyzetben tartotta csapatát.
A másodikként futó, világbajnok Marosi aztán parádézott, 15 másodperces hátrányból csinált 30 mp-es előnyt, második körében már a nézőket ösztökélte nagyobb buzdításra, s a lelátón ülők partnerek voltak ebben. Németh jelentős előnnyel indult, aztán jól is lőtt, így az utolsó száz métert kissé kiengedve, egy magyar zászlóval a hátán tette meg. A magyarok mögött végig nagy csata volt, sokszor változott a helyzet, végül a második helyen az ötödik pozícióból felfutó lengyelek, a harmadikon a litvánok végeztek.
Az eredményhirdetés előtt Marosi Ádám köszönte meg a közönségnek a hatnapos buzdítást, szabadkozott a férfi egyéni versenyben elmaradt eredmények miatt, egyúttal örömét fejezte ki, hogy ezzel a keddi győzelemmel a magyar öttusa múltjához méltó eredményt sikerült elérniük.
ÖTTUSA EURÓPA-BAJNOKSÁG, 2010, DEBERCEN |
FÉRFI VÁLTÓVERSENY: 1. Magyarország (Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert) 6206 pont (vívás: 43 győzelem/29 vereség/902 pont, úszás: 2:49.50 perc/1308 pont, lovaglás: 1100 pont, lövészet-futás: 21:16.29 perc/2896 pont) |
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.