Sport MTI 2010. július. 03. 13:59

"Hollandia most már bízhat a vébé megnyerésében"

Egész Hollandia ünnepel a brazilok legyőzése után, a pénteki negyeddöntős sikert követően még magasabbra csapott a futball-láz, és az ottani sajtó már arról cikkez, hogy a narancsos válogatott immár akár meg is nyerheti a dél-afrikai világbajnokságot.

A németalföldi médiát átható eufória jellemzőjeként több oldalas lelkesült beszámolót közöl az ötszörös világbajnok dél-amerikaiak elbúcsúztatásáról az Algemeen Dagblad című napilap, Bert van Marwijk szövetségi kapitány legénységének 2-1-es diadala után arra a következtetésre jutván, hogy az "oranje most már okkal hihet a világbajnoki cím megszerezhetőségében, mert megvan hozzá a képessége". Idézi Van Marwijk szavait is, melyek szerint "az első naptól kezdve megmutattuk, hogy hihetünk magunkban, mert amit elterveztünk, képesek is vagyunk megcsinálni".

A De Volkskrant szerint "karakteres játékkal verték meg Brazíliát", s ez a napilap is a vb-győzelemről ábrándozik. A kapitányi nyilatkozatból azt emeli ki, hogy "minden egyben van nálunk: a következetesség, a nyugalom, a taktika, a szimpátia, a tökéletesség, az együttmunkálkodás és a kritika".

Az újságok általában is méltatják csapatuk teljesítményét, szinte kivétel nélkül kiemelve azt a tényt, hogy Hollandia 1974 óta egészen péntekig nem tudta legyőzni Brazíliát. A De Telegraaf egyenesen "csodát" emleget,  s úgy fogalmaz, hogy Hollandia "leküzdötte a brazil-szindrómát", a válogatott játékának minősítésére pedig a "pompás, robbanékony és agresszív" jelzőhármast alkalmazza.

A négy közé jutás természetesen országos örömhullámot váltott ki, a brazilverést követően a beszámolók szerint tömegek,  narancsszínű zászlókkal felszerelkezett és ugyanilyen árnyalatú ruhát viselő mámoros szurkolók tömege lepte el a holland városok utcáit.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.