2010. május. 30. 14:33 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 30. 14:35 Sport

Oliver Kahn szerint vicc volt a németeknek befújt tizenegyes

Magyarország "udvarias" ellenfél volt - fogalmaztak a vasárnapi német lapok az előző esti budapesti, barátságos mérkőzés kapcsán, és ez volt a magyar futballválogatott játékával kapcsolatos leghízelgőbb vélemény.

Pedig a szombati találkozó előtt érezhető volt egyfajta várakozás azzal kapcsolatban, hogy a Németországban még ma is a világ egyik legjobb labdarúgójaként tisztelt Puskás Ferenc, valamint Hidegkuti, Bozsik és a többiek "örökösei" nagyobb erőkifejtésre késztetik majd a dél-afrikai világbajnokságra készülő német nemzeti tizenegyet. Nem véletlen, hogy a német televíziók részleteket sugároztak a 3:2-es német győzelemmel végződött 1954-es döntőről, amit az Aranycsapat felett diadalmaskodó Németország ma is "berni csodaként" emleget, és beszámoltak arról is, hogy a szombatit megelőző, legutóbbi - ráadásul idegenben tartott - barátságos találkozón az akkori szövetségi kapitány, Lothar Matthaus vezette magyar válogatott 2-0-ra még elpáholta a németeket.

Mindebből - amint azt a vasárnapi lapok írták - mostanra semmi nem maradt, a magyar válogatott minden várakozást alulmúló, rendkívül gyenge ellenfél volt. "Udvarias" partner, de ezen kívül más semmi. Az újságok a magyarok játékát gyengének és ártalmatlannak minősítették, és többre nem is érdemesítették. Mindezen az sem változtatott, hogy szinte kivétel nélkül elismerték: a 4. percben megadott tizenegyes érthetetlen, a ZDF közszolgálati televízió jelenlegi szakkommentátora, a korábbi kiváló kapuvédő Oliver Kahn szerint egyenesen vicc volt. A 3-0-ból könnyen lehetett volna 6-0 is, ha Király Gábor az első félidőben nem mentett volna gólnak látszó lövéseket - tették hozzá.

Mindennek alapján az újságok óvakodtak attól, hogy a német válogatott felkészülésének pillanatnyi állására vonatkozóan különösebb következtetéseket vonjanak le. Abban azonban általános volt az egyetértés, hogy a gyenge ellenfél ellenére a mérkőzés hasznos "teszt" volt, amely az edzőtáborozás során begyakorolt technikai elemek kipróbálását szolgálta. A lapok szerint mindenesetre a stuttgarti Sami Khedira jól pótolta a sérülése miatt kiesett Michael Ballackot, az első számú kapuvédőnek jelölt Manuel Neuer a csaknem teljes semmittevés ellenére sem okozott csalódást, és az évek óta csak "titkos fegyvernek" tartott Lukas Podolski a magyarok ellen bizonyította, hogy nem "reménytelen". És bár a  mérkőzés után Joachim Löw szövetségi kapitány meglehetősen elégedetten, illetve derűlátóan nyilatkozott, az újságok szakértői inkább úgy vélekedtek, hogy a budapesti 90 perc után sokkal okosabbak nem lettek.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.