A svéd jégkorong-bajnokság másodosztályába feljutott Tingsryd csapatához igazolt Vas János.
A 26 éves válogatott csatár csütörtökön elmondta: egy évre írt alá. A klub arról tájékoztatta, hogy a nyáron jelentős beruházások lesznek, és szeretnének nagyon jól szerepelni a 14 csapatos másodosztályban. Az edzőt, Mikael Tisellt ismeri, korábban már dolgozott vele, amikor Svédországban játszott.
Vas János az elmúlt idényben a magyar bajnok Fehérvárt erősítette. Ezt megelőzően a tengerentúlon három, a svéd bajnokságban - különböző osztályokban - pedig hat szezont húzott le.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.