Vettel indul az élről az Ausztrál Nagydíjon
Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája indulhat az élről a vasárnapi, melbourne-i Ausztrál Nagydíjon, az idei Forma-1-es szezon második versenyén.
A 22 éves Vettel, aki tavaly második lett a világbajnokságon és a két héttel ezelőtti, bahreini idénynyitón is az első rajtkockából indulhatott, pályafutása során hetedszer szerezte meg a pole pozíciót.
A szombati időmérő edzésen csapattársa, az ausztrál Mark Webber lett a második, az első futamon győztes spanyol Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik. A vb-címvédő brit Jenson Button (McLaren) negyedikként, a három év szünet után visszatért, hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) pedig - csakúgy, mint két hete - a hetedik helyről startolhat.
Rajt vasárnap, magyar idő szerint 8 órakor. Az 5,303 km-es pályán 58 kört kell teljesítenie a résztvevőknek, vagyis a viadal teljes hossza 307,574 km.
FORMA-1, AUSZTRÁL NAGYDÍJ |
AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉYNE, RAJTSORREND: 1. sor: 6. sor: 7. sor: 8. sor: 12. sor: |
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.