Rio de Janeiro rendezi a 2016-os nyári olimpiát
Chicago meglepetésre az első, Tokió a második körben esett ki azon a szavazáson Koppenhágában, melyen a 2016-os, XXXI. Nyári Olimpia helyszínéről döntöttek. Végül az egyik fő esélyesnek tartott Rio de Janeiro lett a befutó.
A brazil világvárosnak Pelé az emblematikus figurája, aki teljes energiájával a kandidálás mellé állt. A Dél-Amerikai kontinensen eddig még sosem rendeztek olimpiát, így nem csoda, ha a földrész legnagyobb országában úgy gondolták, ideje ennek véget vetni. A várost már három évvel ezelőtt kiválasztották a 2016-os olimpiára, arrafelé ugyanis sokat készültek a "nagy dobásra". Különösen annak árnyékában, hogy az ország már négyszer is szeretett volna nyári játékokat szervezni: 1936-ban, 1940-ben, 2004-ben és 2012-ben.
A három rivális (Chicago, Tokió és Madrid) közül a legnagyobb, 17,2 milliárd dolláros költségvetés csábító, ugyanakkor Riónak több gonddal kell megküzdenie, mint a többi kandidálónak együttvéve. A legnagyobb probléma a közbiztonság megteremtése, hiszen ezen a téren a jelöltek között messze a legrosszabb helyen áll a város. A külvárosokban mindennaposak az erőszakos cselekmények és sajnálatos módon ezek egy ideje az elkelő környékekre is átterjedtek. Ez a legégetőbb megoldandó feladat. A másik a szállás kérdése, amit új hotelek építésével nem lehet megoldani, mivel a helyi befektetők félnek a szállodák olimpia utáni sorsa miatt. Ezt három olimpiai falu építésével próbálják kompenzálni.
Rió de Janeiróban most mindenki ünnepel © AP |
A 2016-OS OLI MPIA SZAVAZÁSI EREDMÉYNEI, KOPPENHÁGA |
A 2016-os nyári olimpia rendezéséért lezajlott döntő NOB-szavazáson Rio de Janeiro 66-32-re nyert Madriddal szemben. A koppenhágai voksolás első körében Chicago búcsúzott, miután csak 18 szavazatot kapott. A következő körben Tokió esett ki 20 vokssal. Elmondható, hogy a kieső városokra szavazók a későbbi körökben Riót támogatták. Madrid az első körben 28, a másodikban 29, a harmadikban pedig 32 voksot gyűjtött be, míg Rio de Janeiro 26, 46 és 66 szavazatot kapott fordulónként. |
A 2007-es Pánamerikai Játékokat már Rio rendezte, és a szakemberek az eddigi mlegjobban megszervezett tornának titulálták. A 2014-es világbajnokságra várhatóan számos újabb probléma megoldódik, a beruházásokat pedig két év múlva az olimpián is hasznosítanák. A Koppenhágába, a döntés helyszínére utazó delegációt vezető államfő, Luiz Inácio Lula da Silva a közelmúltban két hangzatos szlogent is beleszőtt korteshadjáratába. Az egyik szerint Isten a világ teremtésekor az olimpia rendezésére készítette elő Riót. A másikat már részben a vetélytársaknak, azaz Tokiónak, Madridnak és Chicagónak címezte: "Egyetlen más városnak sincs szüksége az olimpiára. Brazíliának és Riónak viszont igen."
Óhaját a jelek szerint nemcsak az ég, de a bizottság is meghallgatta, így Rio de Janeiró nyerte el a 2016-os XXXi. Nyári Olimpiai Játékok rendezési jogát, melyet augusztus 5. és 21. között rendez meg a város.
AZ ÚJKORI OLIMPIÁK HELYSZÍNEI |
1896 - Athén 1900 - Párizs 1904 - St. Louis 1908 - London 1912 - Stockholm 1920 - Antwerpen 1924 - Párizs 1928 - Amszterdam 1932 - Los Angeles 1936 - Berlin 1948 - London 1952 - Helsinki 1956 - Melbourne 1960 - Róma 1964 - Tokió 1968 - Mexikóváros 1972 - München 1976 - Montreal 1980 - Moszkva 1984 - Los Angeles 1988 - Szöul 1992 - Barcelona 1996 - Atlanta 2000 - Sydney 2004 - Athén 2008 - Peking 2012 - London 2016 - Rio de Janeiro |
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.