Erdei Zsolt továbbra sem kap ellenfelet
Az argentin Hugo Hernan Garay, a Boksz Világszövetség (WBA) félnehézsúlyú világbajnoka június 20-án hazájában mérkőzik legközelebb, s a közeljövőben biztosan nem küzd meg Erdei Zsolttal, a Boksz Világszervezet (WBO) magyar világbajnokával.
Garay menedzsere vasárnap jelentette be, hogy védence Sunchalesben - a WBA-ranglista első 15 helyezettje közül - szabadon választott ellenféllel szemben teszi kockára övét. Az argentin hírügynökség a júniusi meccsel kapcsolatosan hétfőn megemlítette, hogy korábban szó volt egy esetleges Erdei-Garay címegyesítő összecsapásról is, ám a két menedzsment nem tudott megállapodni a feltételekről.
A magyar világbajnok korábban kétszer is megmérkőzött már Garayjal, akit - szoros pontozással - mindkétszer legyőzött. Sokáig volt esély rá, hogy a párharc harmadik felvonására augusztus 22-én, Budapesten kerülhet sor, ám végül nem csupán az összecsapás hiúsult meg, hanem az is biztossá vált, hogy a WBO-nál 2004 óta uralkodó, s mindmáig veretlen magyar Budapesten nem léphet szorítóba. Egyes sajtóértesülések szerint a német Jürgen Brähmer lesz Erdei következő ellenfele, szeptemberben, valahol Németországban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.