„A magyar csarnokokban a biztonság nem létezik”
A múlt hét pénteki Falco – Albacomp mérkőzés után egy biztonsági őr a padra lökte a vendégek szakmai igazgatóját, Peter Stahl-t. A nyilatkozatháború még most is folyik, a felelősséget senki nem vállaja magára.
Az inzultus Horváth Zoltán és Rubin Doyne kakaskodásával kezdődött, majd abban csúcsosodott ki, hogy a két csapat edzője technikai faultot kapott, a biztonsági emberek pedig minden eszközzel megpróbálták a nézőtéren tartani a szurkolókat. Sajnos, Peter Stahl, a vendégek trénere „rossz helyen állt”, így őt is lerángatták - nyilván nem tűnt fel a buzgó biztonsági őrnek az öltönye és az, hogy a vendégcsapathoz tartozik.
A székesfehérvári gárda az eset után levonult a parkettről, de öt perc után már újra a játéké volt a főszerep. Az eset ettől függetlenül nem merült feledésbe. „Az egyik biztonsági ember megragadta a zakómat, és meglökött, én pedig elveszítettem az egyensúlyomat, és odaestem a kispadhoz – mondta az esetről Stahl. – Pályafutásom során ilyen sosem történt még velem, sokkot is kaptam. Fel sem foghatom, hogyan lehet a biztonsági személyzetnek arra joga, hogy az ellenfél egyik vezetőjével ezt tegye. Ez is bizonyítja, a magyar csarnokokban a biztonság nem létezik.”
A buzgó biztonsági őr nyilván összetévesztette az edzőt egy drukkerrel © vasnepe.hu |
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.