2009. március. 25. 13:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. március. 25. 13:55 Sport

Alonso idén hatmillióval kevesebbel kénytelen beérni

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso hatmillió fonttal kevesebbet kap idén, mint amiről eredeti szerződése szól. Az ok ezúttal is a világgazdasági válság.


A Renault nem csak Alonso és pilótatársa, a brazil Nelson Piquet Jr. fizetését nyirbálta meg, hanem a csapat és a gyár dolgozóiét is. Fernando Alonso a tavalyi idény elején igazolt vissza a McLaren-Mercedes csapatától, és új szerződése szerint 25 millió font ütötte volna a markát szezonoként.

Fiatal csapattársa kétmillió fontot keresett a tavalyi évben. Most viszont mindketten kénytelenek voltak lemondani fizetésük egynegyedéről az istálló érdekében. A pilótákon kívül azonban a Reanult többi alkalmazottja is fizetéscsökkentés elé néz.

„Fernado fizetését valóban lecsökkentettük, akárcsak mindenki mást is a csapaton belül és a gyárban – nyilatkozta Flavio Briatore, a franciák csapatfőnöke. – Nincs ezzel probléma, mindenki érti a lépést, Fernandónak sincsen baja vele. 2010-ig írt alá hozzánk és jól érzi magát itt."

Alonso: nem a pénz számít
© AP
"A Forma-1 is olyan, mint minden más üzlet, amiben pénz van. Most ezt pláne érezni. Azt pedig nem tudjuk, ennek a válságnak mikor lesz vége. Oda kell figyelnünk a kiadásainkra az elkövetkezendő pár évben” – tette hozzá Briatore, kiegészítve azzal, hogy a Reanult-nál első lépésként ötvenfős leépítésre volt szükség az 550 fős alkalmazotti seregből.

A fizetéscsökkenés egyáltalán nem egyedi jelenség a Forma-1-ben. Jenson Button, a Honda pilótája fizetésének csak az ötven százalékát kapja meg hasonló okok miatt. Bár az ő – és a csapat – esete annyiban más, hogy mindannyian örülhetnek, hogy egyáltalán elindulhatnak idén.

Ez azonban nem sokat számít a lelkesedést illetően, a szakemberek ugyanis a brit pilótát tartják a legesélyesebbnek a Forma-1 első idei futamgyőzelmére.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.