Magyar hegymászók tűntek el a Kelet-Himalája térségében
Hivatalosan egyelőre nem megerősített keddi értesülések szerint magyar hegymászók tűntek el Szecsuan nyugati részén, a Kelet-Himalája térségében.
Sárközy Péter pekingi magyar főkonzul azt közölte, hogy a kínai külügyminisztérium egyelőre nem erősítette meg Szecsuan tartomány központi közigazgatásának közlését, miszerint az a négy magyar hegymászó, akiknek október végén kellett volna visszatérniük egy expedícióból, nem adott hírt magáról.
Egy kínai nyelvű internetes hírportál szerint a kínai hatóságok ugyanakkor állítólag már megindították a keresést.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.