Csertőit év végéig eltiltották
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága első fokon év végéig eltiltotta Csertői Aurélt, a Soproni Ligában szereplő Szombathelyi Haladás vezetőedzőjét. Erről a klub hivatalos honlapja számolt be.
A szakembert azért büntették meg, mert augusztus 23-án a Videoton elleni bajnoki mérkőzésen a televíziós felvételek alapján megrúgta Bódog Tamást, a vendégek másodedzőjét, aki átment ellenfele technikai zónájába. A fegyelmi bizottság Bódogot is eltiltotta október 31-ig, mivel ő robbantotta ki a konfliktust.
A Haladás csak a határozat kézhezvétele után dönt, hogy fellebbez-e.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.