Távozik a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya
Nem kívánja folytatni a munkát a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztján Hajdu János - a szakember a szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint pénteken közölte elhatározását Sinka Lászlóval, az MKSZ elnökével.
Hajdunak a sikerrel megvívott Európa-bajnoki selejtezősorozat után járt le a szerződése. A kontinensbajnokságot januárban rendezik Ausztriában. A trénert - aki a női csapattal negyedikként zárt a pekingi olimpián - tavaly szeptemberben nevezték ki a férfi válogatott élére. Az együttessel januárban hatodik lett a horvátországi világbajnokságon.
"Mindvégig tudtam, hogy csak megbízatásom lejártáig, az Eb-selejtezők végéig maradok szövetségi kapitány, mert ez és a szakmai igazgatói poszt hosszú távon szinte összeegyeztethetetlen egymással anélkül, hogy az egyik komolyan sérülne. Eddig a szakmai igazgatói munkára jutott kevesebb időm, energiám, mostantól viszont teljes lendülettel erre szeretnék koncentrálni" - indokolta elhatározását a szövetség szakmai igazgatójaként is tevékenykedő Hajdu.
Sinka azt mondta, az utódlás kérdése legközelebb a szövetség elnökségének jövő szerdai ülésén kerülhet szóba, végleges döntés pedig szeptember közepére várható. Mivel július elején a női gárdát vezető Imre Vilmos is lemondott posztjáról, jelenleg egyik magyar válogatottnak sincs szövetségi kapitánya.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.