2009. július. 01. 08:47 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 01. 08:50 Sport

A Celtic-től érkező McStay lett az Újpest vezetőedzője

Kedden késő este létrejött a megállapodás a felek között, így immár hivatalos: a 2009/2010-es szezonban William McStay lesz az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetőedzője - erről a klub honlapja számolt be szerdán.

A 47 éves skót tréner a Celtic Glasgow-tól érkezik, ahol 15 évig dolgozott és az utóbbi esztendőkben komoly sikereket érte el az utánpótlással.    
    
"A szándékaim szerint továbbra is tartom a kapcsolatot a Celtic-kel. Ez egy nagy váltás lesz számomra, amely jelentős lépés a karrieremben. Az Újpest FC-vel kötött megállapodásom egyben kihívás is számomra" – idézte a honlap McStayt.
    
Joe Böröcz, az elmúlt idényben ezüstérmes Újpest labdarúgócsapatának nemzetközi ügyekért felelős ügyvezető igazgatója azt mondta: "Nagyon bizakodóan vagyunk Willie McStay személyét illetően, és reméljük, munkájával nagyon pozitív hatással lesz az Újpest FC csapatára és a magyar futballra". A szakmai stáb tagja még Aczél Zoltán, Joe McBride és Pálinkás András, kapusedző.

párizsi olimpia 2024