Sisa Tibor az U19 után a Diósgyőr kispadjára ül
Sisa Tibor a Diósgyőr labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
Dlusztus Imre ügyvezető csütörtökön jelentette be, hogy a klub 2011. június 30-ig kötött szerződést a szakemberrel. A klub korábbi vezetőedzőjét, Vágó Attilát múlt csütörtökön menesztették. A diósgyőriek a Soproni Ligában kilenc forduló után 8 ponttal a 14. helyen állnak, a Magyar Kupában pedig nem jutottak be a nyolcaddöntőbe.
Sisa irányításával az U19-es magyar válogatott nyáron bronzérmes lett a csehországi Európa-bajnokságon. A szövetségi edző kedden mondott le posztjáról, mert úgy érezte, hogy az utánpótlás válogatottak munkájának felügyeletére kinevezett holland Wilco van Buuren mellett nem dolgozhat olyan önállóan, mint korábban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.