Forma-1: változtatás várható a Ferrarinál
A Ferrari csapata úgy döntött, a Török Nagydíjon még nem használja az újonnan tervezett és jó eredménnyel tesztelt orr-részt a Forma-1 es autókon.
A fejlesztés neve: "lyuk az orron" © MTI/AP |
A teszt jól sült el, a Ferrari azonban mégsem veti be Törökországban az új fejlesztést az isztambuli pálya sajátosságai miatt, így a debütálás Monte-Carlóban esedékes.
„Az autók, melyekben Kimi és Felipe ülnek majd, szinte teljesen ugyanaz a kasztni, melyet Spanyolországban is teszteltek. Azzal a kivétellel, hogy a kérdéses orrot még a régi helyettesíti a következő nagydíjon – nyilatkozta Luca Baldisserri, a csapat menedzsere.
„Az új orr tökéletesen működik, azonban új fejlesztésről van szó, melyet eddig csak tesztkörülmények között próbáltunk ki. Élesben csak azokon a pályákon szeretnénk egyelőre bevetni, melyeken biztosan ki is tudjuk használni a vele szerzett előnyöket. Az isztambuli sajnos nem ilyen.”
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.