Peking 2008: Irak nem fogadja el a kizárást, Hágához fordul
Az iraki kormány nem fogadja el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntését az ország sportolóinak kizárásáról a pekingi nyári játékokról.
Az Aswat al-Irak hírügynökség Ali al-Dabbagh szóvivőre hivatkozva arról számolt be, hogy a kormány még ezen a hétvégén egyeztet a NOB-bal a döntés esetleges megváltoztatásáról, illetve ennek feltételeiről.
Az iraki sportminisztérium pénteken a hágai bírósághoz fordult.
A NOB végrehajtó bizottsága június 4-én függesztette fel Irak tagságát, mert az ország politikai vezetése beleszólt abba, hogy kik kaphatnak vezető tisztségeket a sportszövetségekben. A kormány az ország olimpiai bizottságát feloszlatta és új tisztségviselőket választott. Az átalakult Iraki Olimpiai Bizottságot a NOB nem ismerte el.
Csütörtökön a NOB megerősítette, hogy az iraki sportolók nem indulhatnak el a nyári játékokon és tárgyalást kezdeményezett az ország politikai vezetőivel a helyzet lehetséges megoldásáról.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.