Ma délután temetik Kolonics Györgyöt
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is részt vesz Kolonics György temetésén, amelyre ma 14:30 órakor kerül sor a Farkasréti temetőben.
A szertartáson az egyházi búcsúztatás mellett megemlékezik a kétszeres olimpiai bajnok kenusról Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyenesei István önkormányzati miniszter, valamint Tóth Mihály, Csepel és Szabolcs Attila, Budafok polgármestere. A versenyzőtársak nevében Kiss György búcsúzik majd „Kolótól”.
A temetésen jelen lesznek a pekingi játékokra készülő kajak-kenu válogatott tagjai és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.
Kolonics György koporsója mellett Wichmann Tamás és Reményi Péter helyezi el a bajnok kenulapátját, a sírhoz pedig mindkét oldalon hét-hét kenus kíséri a koporsót – köztük korábbi páros társai, Kozmann György, Horváth Csaba és edzője, Ludasi Róbert.
A Csepel 15-szörös világbajnok sportolója múlt kedden, edzés közben lett rosszul, megállt a szíve és az életét már nem sikerült megmenteni. Harminchat éves volt.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.