Csak öt külföldi kezdhetne egy focicsapatban
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) sydneyi kongresszusán nagy többséggel elfogadta Joseph Blatter elnök előterjesztését, amely szerint egy csapatban maximum öt külföldi játékos léphet pályára kezdőként. Európában nehéz lesz érvényesíteni.
Erre azért van szükség, mert az Európai Unió állásfoglalása szerint ez ellenkezik az EU-n belül a szabad munkaerő-áramlást biztosító joggal. „Ahol akarat van, út is van” – szögezte le ezzel kapcsolatban Blatter. „Keressük a megoldást Európában, de addig is azt tanácsoljuk a kluboknak, hogy 2010-től maximum hét, 2011-től hat, míg 2012-től legfeljebb öt idegenlégiós kapjon helyet a kezdőcsapatban” – tette hozzá a FIFA-elnök. Platini jelezte, támogatja Blatter elképzeléseit.
A kongresszuson bejelentették, hogy a FIFA 49 millió dolláros profitot könyvelhetett el 2007-ben, valamint elfogadták a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) új kódexét.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.