Annak ellenére, hogy hét év után először nagy valószínűséggel komoly presztízsű trófea nélkül zárja a szezont az FC Barcelona, Gerardo Martino vezetőedző reméli, a következő idényben is ő irányíthatja majd a katalán labdarúgó csapatot.
Továbbra is abban bízom, hogy maradhatok - jelentette ki az argentin tréner, akinek a szerződéséből még egy év van hátra. A spanyol sajtó ugyanakkor hetek óta arról ír, hogy minden bizonnyal az idény végén menesztik Martinót. A legfrissebb értesülések szerint a klub korábbi játékosa, a jelenleg a Celta Vigót irányító Luis Enrique lehet az utódja. Martino arról is beszélt, hogy bár együttesének csupán minimális esélye van a bajnoki cím megszerzésére, arról addig nem mond le, amíg matematikailag elérhető a címvédés.
A Barcelona - amely az idényt hazai Szuperkupa-győzelemmel kezdte - a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőben búcsúzott, míg a Spanyol Király Kupában a fináléban maradt alul az ősi rivális Real Madriddal szemben. A Primera Divisiónban három fordulóval a bajnokság vége előtt négy pont a hátránya az éllovas Atlético Madriddal szemben.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.