Csak elismeréssel lehet szólni arról, hogy ez a nagyon mérsékelt képességű magyar csapat nem került négy meccs után olyan helyzetbe, amilyen helyzetbe kerültek most a törökök. A magyar csapat csúszva-mászva, gyakorlatilag mindent kihozva magából, versenyben maradt. És ez tiszteletre méltó. Az ÉS főszerkesztőjének írása.
Azt kérdezte a riporter a meccs végén Egervári Sándortól, hogy érez-e elégtételt a hollandok elleni meccs után őt ért kritikák miatt, és elvárja-e, hogy bocsánatot kérjenek azok, akik túlságosan kritikusak voltak a válogatott teljesítményét illetően.
Nem nagyon értem a kérdést: mit kellett volna mondani a hollandok elleni meccs után? Hogy jók voltunk? Miért kellene bocsánatot kérnie bármelyik kritikus hangú újságírónak egy hazai pályán simán elvesztett meccs után? Mert kritikus hangon szólt a sima vereségről? Látott vajon biztató jeleket bárki is azon a meccsen? Ha akad ilyen, jelentkezzen, és mutasson rá, mi volt az. Semmi biztató nem volt benne, jogos volt a kritikus hang, és nincs ok semmiféle bocsánatkérésre. Józan mértéktartás!
A törökök ellen egy másik magyar csapat játszott, az első negyedórát leszámítva, egészen jó teljesítményt nyújtva, gyakorlatilag minden helyzetét kihasználva. Ami Koman gólját illeti, még az is beakadt, ami eredetileg nem is kapura ment volna: a török kapus azt is beügyeskedte. Ahogy hírlik, a románok ellen is lepkézett, úgyhogy eddig biztos pontvesztő. Tény azonban, hogy a csapat 1-1 után gyakorlatilag nem hagyott kétséget, hogy ezen az estén más nem nyerhet. A lehető legjobbkor rúgta a második gólt, ez blokkolta a törököket. Azok, valljuk be, semmit sem mutattak, többnyire saját tizenhatosuktól ívelgették a jobboldalon futó támadók felé a labdát, mintha nem is azt a török futballkultúrát képviselnék, amelyik tíz éve még Európa élvonalába verekedte magát. Hál’ istennek az olasz bíró - még igencsak kiélezett helyzetben - nem tudni, mit látott, mert akkora tizenegyest nézett el a törökök kárára, hogy az igen ritka: Pátkai gólhelyzetben szétbikázta a csatár lábát. Ezt javaslom csapatértekezleten megnézni, már csak tanulságok levonása miatt is: vajon mit szeretett volna eltalálni a jóképességű szűrő?
Hogy milyen csapat állt ki ellenünk, nyilvánvalóan nem számít, csak azt a csapatot lehet legyőzni, amelyiket pályára küldenek, nekünk most ez jött. Teljesen mindegy, hogy öt állandó játékosuk sérült volt, vagy más okok miatt nem játszhatott, és még az sem számít, hogy akik helyettük játszottak, nem azt a színvonalat jelentik, amelyiket helyettesíteniük kellene. Az állandó játékosok is gyengék voltak Hamit Altintoppal az élen: erről a derék korosodó bekkről a legtöbb jó, ami elmondható, hogy még mindig egész jól tartja magát.
„A kapitány nagy lelkierővel és méltósággal viselte a hollandok elleni meccs utáni kritikákat” – mondta Knézy Jenő is, és ez igaz. De alighanem még nagyobb lelkierő kellett annak elviseléséhez, amit akkor látott a pályán. Az volt ugyanis az igazi dráma. Nem hiszem, hogy a kritikák okozzák a traumát, hanem annak kapitányi fölismerése, hogy hol tartunk. A holland meccs semmi jót nem ígért, miért kellene ezt ma visszamenőleg másként látni?
Lehet, hogy a kapitány látott valamit, amit csak szakszemmel lehet észrevenni, és a kapitány a hollandok elleni meccs után már látta előre azt, hogy egy szörnyű gyenge játékkal megnyert, majd egy mindent egybevetve jó játékkal megnyert másik követi a szeptemberi fordulót, ezt bevallom, én nem láttam. Nyilván, vak voltam, nem értek kellőképpen a futballhoz, de ahogy elnéztem Egervári Sándor és a stábtagok arcát, ők se sok jót láttak. Jókora tanácstalanságot láttam a szemekben, az viszont nem lehet vitás, hogy a két legutóbbi mérkőzéssel sikerült megmentenie a csapatot a teljes blamából.
Csak elismeréssel lehet szólni arról, hogy ez a nagyon mérsékelt képességű magyar csapat nem került négy meccs után olyan helyzetbe, amilyen helyzetbe kerültek most a törökök. A magyar csapat csúszva-mászva, gyakorlatilag mindent kihozva magából, versenyben maradt. Már legalábbis, ami a pontokat illeti, mert az észtek elleni hazai meccset, és Andorrát leszámítva a további meccseknek már nem esélyese, szerintem pontszerzésre sem. Hat begyűjthető pontot rakhatunk a megszerzett kilenc mellé, és ez a magyar futball pillanatnyi helyzetében kiváló teljesítmény. A kapitány meccs előtt mást sem emlegetett, mint hogy nehéz ellenféllel fogunk találkozni, de szeretnék felborítani a papírformát. Ez akkor lett volna igaz, ha a törökök tényleg ütőképes csapattal jönnek, de a kedd este látott csapat súlyosan megterhelve magába roskadt szövetségi kapitányával együtt, nem versenyképes. A másik, amit hangoztatott, de ezt már a kezdetektől, hogy a csoportban lesznek majd keresztbeverések, és ebből kell majd nekünk jól kijönnünk. Ennek csak akkor van értelme, ha váratlan – nem papírforma – eredmény születik, és ez átrendezi a tabellát. Ezt annyiszor elmondta, hogy nézzük már meg, melyik meccs volt váratlan. Hollandia a vártnál sokkal jobb, minden meccsét hozta, nem volt meglepő a románok elleni győzelme sem. Andorra nem szerez pontot, ez gyakorlatilag biztosra vehető. Egy meccs jöhet szóba, a török-románon született vendéggyőzelem. Ez viszont, látva a törökök halvány játékát, már nem is meglepő. Nyilván lesz jobb ez a török csapat, de most még nem látni, hogy mitől, hacsak attól nem, hogy enyhén depresszív kapitányuk helyett hoznak egy másikat, bár a hátrányuk már tetemes.
Még az is lehet, hogy egy más szellemű és fölállású török csapat pontokat vesz el idegenben Romániától, mi pedig a papírforma fölött hozunk pontokat.
Amit föltétlen el kell ismerni: Egervári Sándor, nyilván nem a legjobb lelkiállapotban, nem csak a csapatból, de magából is kihozta a legtöbbet. Nyilatkozatai kulturáltak és lényegiek voltak: „Hiszem azt, hogy a támadószekcióban többet fogunk megjelenni, mint a hollandok ellen, és ahogy formáját és felkészültségét illetően több játékos előrelépett, abban is hiszek, hogy képesek leszünk feltörni a törökök védelmét – mondta a tréner, és ez tökéletesen bejött. Akik eddig Paolo Souzát akarták a kapitányi székben látni, most eggyel hátrébb léphetnek, az még odébb van, ha egyáltalán szó van erről. Amúgy: szó van erről, de hát, amíg nyer a csapat, mégsem lehet ezt meglépni.
Kicsit talán kár volt annyira lelkesülnie, hogy már öt sérültjük van a törököknek, és még lehet több, mert ez súrolja a sportszerűség határát, de ne legyünk farizeusok: egy tétmeccsen normális ember mégiscsak annak örül, ha az ellenfélnek várhatóan lesznek gyenge pontjai.
Mi pedig, ha így szerezzük a pontokat, még bármi lehet.
Tényleg gyönyörű estét szereztek a magyar játékosok, de talán nem baj, ha mindettől függetlenül, nem szakadunk el a realitásoktól. Ez a csapat aligha tud ennél jobb játékot nyújtani, kedden mindenki a tőle telhető legtöbbet nyújtotta, vesztett állásból jöttek fel. Nem tudom, ha Dzsudzsák nem sárgul be kétszer, Koman játszik-e, de akárhogy történt, nyerő ember lett. Ha szabad egy kritikát megfogalmazni: hátul teljes a káosz. Juhásszal vagy nélküle, mindegy. Ilyen gyenge csatársorral, mint a török, legközelebb Andorra ellen találkozunk.
De bárhogy is, végre elégedetten ropogtathatta meg csontjait a fél minisztertanács, leköszönt államelnökkel, banki és további elnökökkel, a város közismert közismertjeivel, számos figurával, akik az impozáns képet jelentősen színesítették. Az MLSZ elnöke meccs előtti nyilatkozatában már a távolabbi jövőt vázolta, ha jól értelmezem szavait, egy fabatkát se adott volna a magyar sikerért, ezért aztán egyik mondatában úgy fogalmazott, bízik a második hely megszerzésében, majd pedig, hogy akkor sem lesz elkeseredve, ha most nem jutunk ki a világbajnokságra, bízik a fiatal, erős társaságot összerakó Egerváriban.
Ebben aztán minden benne van, a leégéstől a továbbjutásig, ember legyen a talpán, aki kihámozza, mi is a sportszövetségi elvárás. Valószínűleg az, ami az utolsó meccset követően a tabellán elénk tárul: ránézünk, és azt mondjuk, pont ezt akartuk, és szép ez is. Hogy azonban ez mi lesz, azt most még nem tudhatjuk.
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
