Chelsea-Barcelona. A párharc, ami már a két név leírásakor, illetve olvasásakor adrenalin-löketet biztosít a szurkolónak, de még a semleges nézőnek is. Története van és ez a történet nem éppen indulatoktól mentes. De lesznek-e indulatok a mostani leosztásban?
A Chelsea-Barcelona romantikájához csupa olyan dolog járult hozzá, amiket úri szalonokban nem illik kedvelni, higgadt tudósításokban enyhén el kell ítélni. De amiket minden vérbeli szurkoló a futball igazi velejárójának tart és még élvez is, akkor is, ha fáj neki.
Kezdődött az egész egy filozófiai problémával: illik-e a kétes orosz milliárdos által felvásárolt, a pénzfutball dübörgő tankjait megtestesítő „nem is hagyományosan sikeres” klubnak szembemennie a Történelmi Hagyományokat megtestesítő, sajátjából építkező, a futball romantikáját és szépségét hirdető egylettel?
És ha igen, mit érdemel az a bűnös, aki képes a Gazdagéknak szurkolni, mit érdemel a rebellis edző, aki nem átallja benyújtani igényét a trónra a sokkal szebb, szerényebb, szimpatikusabb ellenféllel szemben. José Mourinho erőteljes tónusokkal játszott rá a közutálatra, miközben összerakta az új idők Chelsea-jét.
Első találkozása már emlékezetes lett a Barcelonával (ahonnan annak idején indult): egy felejthetetlen, a futball minden varázsát felvonultató meccsen ütötte ki őket a Chelsea-vel a 2005-ös negyeddöntőben.
Persze a sérelmek, az üzengetések már akkor elindultak: az első meccsen Drogba kiállítása miatt tajtékzott Mourinho, a visszavágón ellenben a Barca játékosai toporzékoltak, amikor Terry mindent eldöntő gólja után Collina, a világ legjobb bírója nem volt hajlandó észrevenni, hogy az asszisztens szabálytalanságot jelzett.
A Barcelona-szurkolóknak innentől személyes ügyük volt, hogy a „nagypofájú tolmács” csapatát megleckéztessék, sikerült is a következő évben kiütni a Chelsea-t, igaz, láttuk Mourinhót ezután is térden csúszva örülni a Nou Camp-ban.
De a szenvedély tüze nem aludt ki akkor sem, amikor már nem a portugál vezette a kékeket. A legutóbbi Chelsea-Barcelona minden idők egyik legbotrányosabb BL-meccse lett, pedig a higgadt Guus Hiddink ült a londoni kispadon.
A 2009-es elődöntőben a Chelsea a 91. percig továbbjutásra állt, akkor egyenlített Iniesta – a show-t azonban a norvég bíró, a Collinához hasonlóan tarfejű Övrebö vitte el. A kopasz sporttárs egy kollégiumi portás kérlelhetetlenségével és testtartásával szaladgált el a tajtékzó Chelsea-játékosok elöl, miközben alsó hangon három 11-est felejtett el megadni a javukra. Tevékenységéről természetesen külön összefoglalók születtek.
A meccs kis híján diplomáciai bonyodalmakba fulladt, több Chelsea-futballsitát utólag eltiltottak megnyilvánulásaik miatt, Övrebö email-fiókja füstölve omlott össze, ő meg gyorsan visszavonult.
Hogy a Barcelona azóta sokszor igazolta már, norvég portások nélkül is a világ legjobbja, bizonyos értelemben nem számít: az az este beégetett sebhelyként izzik fel ma is a Chelsea-szurkolókban és a Barcelona ellendrukkereiben.
Most persze azt gondolhatnánk, innen kell megközelíteni a mai párosítást, ám alighanem tévednénk. Egyrészt felesleges lenne előre hergelnie magát bármelyik félnek, másrészt a két csapat azóta csak távolodott egymástól.
A Barcelonának volt már kevésbé tompa idénye is, igaz három nap múlva fényesen visszatáncolhat a csúcsra a spanyol bajnokságban (vagy legalábbis a csúcs közelébe), a BL-ben pedig szinte senki nincs,aki ne őket tartaná idén is a legnagyobb favoritnak.
Az idei Chelsea ellenben, és ez az akadálya az övrebős, collinás, szívbajos meccsnek, nem „kompatibilis” a 3 évvel ezelőttivel, sem a Mourinho-féle eksztatikus csapattal. Szívós, rutinos, harcos együttes, amelyik hazai pályán megszorongathatja a Barcát, de a drámához hiányzik belőlük a drámai erő.
Pedig a főszereplők ugyanazok náluk – csak öregebb kiadásban. Már esett szó róla az előző kör kapcsán, hogy a mostani Chelsea még mindig Mourinho „hagyatéka”, az általa felépített kulcsembereken múlik minden. De már nem úgy pörögnek a fogaskerekek, mint pár éve.
Botladozik, nyűglődik a Chelsea a bajnokságban, igaz, ez lehet az esélye is a BL-ben, a kieséses szakaszban harapós meccsekkel kárpótolják magukat. De már a Benficát is némi mázlival győzték le, a Barcelona játékával szemben pedig nincs meg a potenciál a középpályán.
Ramires és Essien sztahanovi futómennyisége lesz szükséges, hátul a lassuló, de csupaszív Terry és a még nem teljesen érett, de már a Barca által is kinézett David Luiz higgadtságára. Jó, de hogy lesz ebből előny a visszavágóra?
Ezt a videót nézegethetik a kékek hívei, bíztatva magukat. Van a Chelsea-ben egy Barca-specialista csatár: Fernando Tores. El Ninjo, a Kölyök, az Atleticóban 10 meccsen hetet rámolt be a katalánoknak, azóta persze a frizurája és a formája is változott.
A Barcelona „kölyke”, Lionel Messi némileg markánsabban teljesedett ki, tegnap Mario Gomez góllal üzent neki, ma várható a válasz. A Barca még tompább formában is olya precíz, gyilkosan hatékony középpályás játékra képes, amire senki a világon. A szintén hatékony, klasszisokkal felálló AC Milan annyit ért el ellenük, hogy a 180 percből úgy 100-ban nem állt kisesésre.
Nagy tett lenne a Chelsea-től, ha ezt megismételné. Mivel a visszavágó Barcelonában lesz, Torresnek vagy a Barca ellen szintén jó mutatókkal bíró Drogbának gólt kellene lőnie. Mondanánk jó szívvel, hogy emiatt igazi támadófocit fogunk látni – de az idei Chelsea-t a Barcelona ellen nem érezzük elég erősnek az elsöprő támadófocihoz.
Guardiola sokat nem fog kockáztatni a hét végi Clásico előtt, a milánói első meccs bőven megfelelne neki ezúttal is. Sűrű középpályát, kemény belépőket és egy gólos vendégsikert tippelünk. Csak ne a bíró legyen a főszereplő.
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
