Fontos mérkőzés vár a magyar férfi kézilabda-válogatottra, amely negyedik csoportmeccsén a spanyol csapattal játszik a londoni olimpián.
Az összecsapásnak külön pikantériát ad Nagy László személye, egy ideig ugyanis úgy tűnt, hogy az elmúlt tíz évben Barcelonában játszó jobb átlövő éppen a spanyol csapatban szerepel majd a játékokon, ám végül a magyar nemzeti csapat mellett döntött. "A lényeg, hogy győzzünk! Más lesz számomra a meccs, de ezt ki kell zárnom, és azért lépünk pályára valamennyien, hogy megismételjük a 2008-as Európa-bajnokságon a spanyolok elleni eredményt, amikor nyolc góllal legyőztük őket. Ha ez sikerül, nagyot lépünk előre" - mondta Nagy László a kézi.hu-nak.
Mocsai Lajos egy győzelemmel és két vereséggel álló együttese számára tehát az eredmény a legfontosabb: győzelemmel óriási lépést tenne a magyar csapat a negyeddöntőbe vezető úton. A mester két játékost cserélt egyébként, Gulyás Péter és a sérült (vagy formán kívül) játszó Perezt, helyükre Laluska Balázs és Putics Barna érkezett.
A spanyolok ki-ki meccset még nem játszottak az olimpián, a koreaiakat simán verték, a dánok elleni összecsapásnak meg nem volt tétje. A továbbjutásuk biztos és alighanem inkább a horvátok ellen tartalékolnak.
A magyar válogatottnak viszont nyernie kell, hogy a 3. helyen továbbjutva játszhasson a másik ág második helyezettjével és ne Karabaticékkal (francia válogatottal) találkozzon majd.
Férfi olimpiai torna, B-csoport, 4. forduló:
22:15 MAGYARORSZÁG-SPANYOLORSZÁG
London, Copper Box, játékvezetők: Horacek, Novotny (csehek)
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.