Pókercsendélet. Lap a lapokról © sxc.hu

„Általában szerepjátékoztunk vagy stratégiai társasjátékokkal ütöttük el az időt.” Ilyen egy mai profi pókerjátékos nem túl hosszú előélete, az isitől a játékasztalig – derül ki az új lap első számából.

Nincs is mit csodálkozni azon, hogy a magyar profi nagyon fiatal. A póker tiltott szerencsejátéknak minősült az átkosban. (Tényleg, most nem az?) Mi sem jellemezte jobban azonban a Kádár-korszak kettős beszédét, mint hogy az egyik legtöbbet játszott, legsikeresebb kortárs dráma mégis a végzetes pókerpartiról szóló Ki lesz a bálanya? volt. Szerzőjének, Csurka Istvánnak és a darab egyik főszereplőjének, Abody Bélának (a színjátékban: Abonyi) rendszeresen jelentek meg „kártyás” írásai. A hatvanas évek Magyarországán egyébként is mindenki verte a blattot: a szövetkezeti parasztság ferblizett, fájerezett, huszonegyezett, a nagyipari munkásság ultizott, a haladó értelmiség pedig pókerezett. Aztán a nyolcvanas évekre fokozatosan alábbhagyott a játékkedv, és ahogy a lóversenyfogadásnak is elfogyott a közönsége, úgy a kártyának is. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy sem ultizni, sem pókerezni nem tanultak meg.

A póker magyarországi újjáéledése nem hazai eredetű. Miképpen a csocsó revivaljénél, itt is nyilvánvaló a nyugati hatás. A reneszánszot az online póker megjelenése indította el, és a tévék is gyorsan ráharaptak. Olcsó műsor, könnyen követhető, vannak benne karakterek, némi izgalom, és persze van idő hirdetni is. Nálunk a sporttelevíziók találtak először rá, hogy aztán az RTL Klub Pókerarc című vetélkedője is átvegye a pókeres körítést, meg a játék egyik legismertebb jellemzőjét, a blöfföt. Persze Vágó István vagy Sebestyén Balázs sem lett a póker igazi arca; mindenki tudja, évek óta vitathatatlanul Korda György korosodó táncdalénekes az. Olyannyira, hogy lelkesült kommentárjainak köszönhetően újra felfedezte a fősodorbeli média is, ezt saját valóságshow és főműsoridős nosztalgiaműsor vezetése is jelzi. De még a Macskafogó II. rajzfilm is megörökítette alakját.

A póker világa egyébként is szívesen talál rá B-kategóriás sztárokra. Kiöregedett sportolók (Kafelnyikov, Sheringham) vagy előadóművészek (James Woods) gyakorta emelik a partik fényét. A kaszinók világához egyébként is elengedhetetlenül hozzátartoznak az énekesek (lásd Elvis, Sinatra, Tom Jones). És bár eleinte a fiatal magyar pókervilág fanyalgott Korda stílusa hallatán, ma már széles körben vonatkozási pontnak számít.

„Első hold’em partinkat Vinettu javaslatára játszottuk, aki felvetette, hogy próbáljuk ki a Gyuri bá’ által is közvetített pókervariációt” – számol be az indulásról a Póker Magazinban Pirisi István, alias Kopi. Mert hát az újjáéledés ára az lett, hogy a fiatalok nem a „cserélgetős ötlapos”, hanem a Texas hold’em, illetve a pot limit Omaha pókerváltozatot játsszák.

Az újgenerációs pókeresek az internet révén szereznek a dörzsölt játékosokat is felülmúló tapasztalatokat. A neten hetek alatt annyi partit le lehet játszani, mint hagyományos „asztalos” módon évtizedek alatt. Valahogy úgy van a pókervilág a fiatal játékosokkal – újabb hasonlat következik –, mint a sakkozóké: harminc éve elképzelhetetlen volt ennyi vitézkedő tini, de a sakk-komputereknek és az internetes adatbázisoknak köszönhetően ma már egy negyven éves nagymester öregnek számít, és rossz esélyekkel indul a fiatalokkal szemben. A fiatal pókeresek variációk tömegét képesek fejben tartani, illetve rutinosan alkalmazni. Az idősebbek szerint ennek az az ára, hogy a mostani partikban leértékelődnek a pókerezés hagyományos képességei, mint az emberismeret, az intuíció vagy a kreativitás. Persze az is lehet, hogy ez csak afféle magyarázkodás. Mindenesetre a fiatalok egyre többet nyernek már a nagy nemzetközi versenyeken is.

Hirdetés a lapból. Magyar való © Póker Magazin

Ha valaki azt képzeli, hogy a póker csak szerencsejáték, annak íme egy leosztás elemzésének részlete: „H egy lyuksort, két, az asztalnál magasabb kártyát és egy úgynevezett backdoor flushdraw-t (ha a turn és a river kártya is pikk, H egy királymagas színt hoz létre) tudott e pillanatban felmutatni, illetve preflopagresszorként nála volt a kezdeményezés a kassza ellopását illetően.” A mondatot nemcsak azért nehéz érteni, mert szerzőnk egy valószínűségi konstrukciót igyekszik leírni, és mert a pókernek megvan a maga, a kívülálló számára nehezen dekódolható szaknyelve, hanem azért is, mert a fogalmazás egyelőre nem erős oldala pókerjátékosainknak. Az új lap ugyanis öntudatosan vállalja, hogy itt, kérem, „cikkeinket a hazai pókerélet krémje, a szakma legjobbjai írják”, hozzátennénk: sokszor egymásról.

A „szigorú [értsd: köldöknéző] szakmaiság” mellett van azért egy-két, a halandó számára is élvezhető cikk. Para-Kovács Imre például egy evidenciát – pénz, vagyis tét nélkül nincs póker – jár körül szórakoztatóan. Tetszettek a tudományos ismeretterjesztő dolgozatok is Las Vegas-ról meg a World Series of Poker versenysorozat kezdeteiről. (Biztosan másutt is el lehet őket olvasni, de jó, hogy itt is megvan.) Praktikus tanácsokat kaptunk arról, mikor adjuk meg az all-int, és hogyan ismerhető ki ellenfelünk reakciói alapján (például, amikor az osztó felfordítja a közös lapokat, a riválisunkat figyeljük, ne a kártyát). Megtudhattuk, hogy ebben a játékban is van túlzott gólöröm, amit szankcionálnak. Bár a magazin egyelőre inkább „üzemi lap”, tehát kevés engedményt ad a tájékozatlan közönségnek, azért a szám végén van egy szószedet, ami segíthet megérteni, mi például a flushdraw vagy semi-blöff.

Vannak tehát pozitívumok. Ezekhez képest falssá válik viszont a lap hangja, amikor többnek akarja láttatni a pókert vagy a pókerest, mint ami. Elismerjük, vannak személyes drámák, óriási egyéniségek, tanulságos sorsok itt is, de hát melyik emberi tevékenységnél nincsenek. Nehéz komolyan venni az efféle öntudatos sorokat: „Először is legfontosabb, hogy különválasszuk a szerencsejátékost a pókerjátékostól. Van olyan is, hogy a szerencsejátékos pókerjátékos, az tulajdonképpen egy szerencsejátékos, aki pókerezik, és semmiben nem különbözik a szerencsejátékos kategóriától. Ha ettől a csoporttól sikerül leválni, akkor egyenes út vezet az elfogadáshoz. […] A legritkább esetben fogadják el feltétel nélkül ezt mint munkát vagy sportot. Megoldás talán az lehet, ha minél több közszereplést és elismerést kapnának hazánk legjobbjai, és sportértékként kezelnének egy-egy komolyabb sikert.” Nem értjük. A kártyanyeremény mellé még a Jászai Mari-díj is dukálna? Húsz évesen nem lenne ez aprócskát korai?

Persze nehéz dolguk van a lapot fémjelző „pókerarcoknak”, amikor ilyen kérdésekkel zaklatják őket (magamagukat): „Mikor érezted először, hogy egyre jobb eredményeket érsz el a pókerben, amik egy komolyabb jövőtervezést is kikényszerítenek belőled?”  Érzékelhetően a lapban szereplő fiúkat rettentően foglalkoztatja a profivá válás lehetősége, így még arról is szól egy keretes írás, hogy mennyi egészségbiztosítási járulékot kell a tb-nek fizetni. Megkapó Alonso vallomása arról, hogy neki mennyire nehéz volt környezetével és magával elfogadtatnia hivatását (a címben szereplő mondatot tőle idéztük). Ezzel együtt kötve hisszük (bár tényleg szépen hangzana: Magyarország az egymillió új profi pókeres hazája), hogy tömeges foglakoztatási esélyről lenne szó.

Hamarosan elválik, mi lesz az egyébként jó kiállítású, rendes papírra nyomott, megfizethető árú újságból. Nem lesz könnyű hónapról hónapra olvasható cikkekkel megtölteni a 92 oldalt. Udvariatlanság lenne egyetlen szám után túlzott elvárásokat támasztani, de nagyobb szerkesztői, korrektori figyelem sosem árt. És a lap hangütésén se lenne rossz picinykét módosítani, kevesebb öntömjén, öntudat, több irónia, önreflexió biztosan használna a lapeladásnak. Jó lenne felfedezni a hazai pókeréletnek és -környezetnek azokat a (kelet-európai) „sajátosságait”, amelyek már a mostani a lapszámban is tetten érthetők a magyar játéktermek fényképes hirdetéseiből. Itt van mindjárt a pesti Best Poker Klub hirdetése (lásd képünket), amelyen egy vörösre festett, delejes tekintetű vamp kártyalapokat, zsetonokat meg aranyat ölel magához. Minden olyan, mint Vegas-ban – eltekintve a nőtől, és attól, hogy az álaranyrudak csokipapírba vannak csomagolva. Igaz, tudjuk jól, hirdetőkre szükség van, így előfordulhat, hogy javaslatunkból nem lesz semmi. Pedig.