Shake hvg.hu 2015. december. 09. 11:01

Alaposan megkopasztotta Melanie Griffith Antonio Banderast

Hivatalosan is lezárult Melanie Griffith és Antonio Banderas válópere. Az ügyben eljáró Los Angeles-i bíró pénteken hozott határozatot, de az ítéletet kedden jelentették be. Griffith 18 év házasság után 2014 júniusában nyújtotta be válókeresetét.

A színészpár 1995-ben játszott először együtt a Hárman párban című romantikus vígjátékban. Banderas 1999-ben már a feleségét rendezte a Tűzforró Alabamában. A házaspárnak egy gyermekük született, lányuk most 19 éves.

A válóperben a produkcióikkal kapcsolatos vagyonmegosztást is tisztázták.

A TMZ portál szerint Griffith havi 65 ezer dollárt (18 millió forintot) kap volt férjétől, és neki ítélték a család aspeni házát. És ez még nem minden: megkapja a Banderas 2004 és 2014 közötti filmjeiből származó bevétel egy részét is. Azért csak ebből az időszakból jár pénz, mert az 1996-os házasságkötésüktől 2004-ig külön kasszán voltak.

A házaspár tavaly közölte, hogy békében és barátságban akarnak elválni. Nyáron együtt jelentek meg lányuk, Stella középiskolai záróünnepségén.

Melanie Griffith már négyszer volt házas, Don Johnsonhoz kétszer is hozzáment, Banderasnak pedig ez volt a második válása.