Shake MTI 2015. április. 16. 11:32

Elfogadták társai a kis veszprémi zebracsikót

A párhetes zebracsikót Veszprémben befogadták a társai, de még eltart néhány hétig az összeszoktatás.

Befogadták társai a veszprémi állatkert párhetes zebracsikóját, de az állatok összeszoktatása még két hétig is eltarthat – mondta el az állatkert igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Török László azt mondta, hogy a jelek szerint a zebracsikót gyorsan befogadták a társai. 

Néhány nappal ezelőtt, az első beszoktatáson csak az anyjával szaladgált a csikó az állatkert 15 ezer négyzetméteres kifutóján, csütörtökön pedig már négy másik állattal ismerkedett a 90 kilós kiszebra – fogalmazott az igazgató.

A zebracsikó apja Győrből érkezett, anyja a veszprémi állatkert Vanda nevű zebrája. 

MTI / Nagy Lajos
MTI / Nagy Lajos
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.