2014. június. 16. 18:20 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 16. 19:36 Shake

A szülőket vádolja Maddie holttestének elrejtésével egy nyomozó

A nyomozó könyvet írt 2008-ban, az eltűnt brit kislány szülei rágalmazásért perelik. A McCann család többek között a könyv további terjesztését akarja betiltatni és 1,2 millió eurós kártérítést követel a könyv szerzőjétől.

Rágalmazásért perlik a Portugáliában eltűnt hároméves brit kislány, Madeleine McCann szülei a nyomozás egykori vezetőjét, Goncalo Amaralt, mert 2008-ban megjelent, Az igazság a hazugságról című könyvében azt állítja, hogy a gyermek valójában meghalt, holttestét pedig a szülők elrejtették.

A McCann család többek között a könyv további terjesztését akarja betiltatni és 1,2 millió eurós kártérítést követel Amaraltól, amiért azzal vádolja őket, hogy közük van gyermekük halálához.

Az öt éve húzódó perben hétfőn tartották volna a záró védőbeszédet, de a tárgyalást elnapolták, mert a vádlott új ügyvédet kért. Már a negyedik alkalommal maradt el emiatt a tárgyalás; a szülők szerint a vádlott ki akarja fárasztani őket.

Gerry McCann, az eltűnt kislány apja a lisszaboni bíróság épülete előtt elmondta, a közelmúltban ismételten eredménytelenül lezajlott nyomozás sem ad okot arra a feltételezésre, hogy Madeleine halott lenne. "Nincs semmi bizonyíték arra, hogy súlyos testi sérülés érte volna" – hangsúlyozta az apa, aki hozzátette, nem adják fel a reményt és nem állítják le a keresést.

A Leicestershire-ben élő McCann család 2007 májusában nyaralni utazott a portugál tengerpartra. Madeleine szülei, Kate és Gerry McCann a lakosztályuk közelében vacsoráztak barátaikkal, amikor a kislány eltűnt a szobából, ahol aludt. A szülők azóta sem adták fel a kutatást kislányuk után.

A portugál és brit rendőrség három elhagyatott területet kutatott át az algarvei üdülőhely környékén, azonban a múlt héten befejeződött újabb vizsgálat sem hozott semmiféle eredményt.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.