2014. április. 18. 14:29 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. április. 18. 15:18 Shake

Jude Law nem csókolt meg - megszólalt Zimány Linda

Most először beszélt Zimány Linda arról a múlt héten kiszivárgott videóról, amelyen Jude Law színésszel látható egy szórakozóhelyen. Azt mondta, a színész nem csókolta meg és nem is együtt taxiztak el a helyszínről.

Egy héttel a Kolorban felvett videó megjelenése után Zimány Linda a TV2 Aktív című műsorában mondta el, mi is látható a felvételen – írta a Blikk.

"Kaptam egy kisebb szerepet a Spy című filmben, ami egy akcióvígjáték lesz, és Melissa McCarthy a főszereplő, de Jason Statham és Jude Law is játszik benne. Számomra ez nagyon nagy büszkeség, hogy az első filmemet gyakorlatilag Magyarországon forgathatom" – mesélte a modell arról, hogyan került kapcsolatba a hollywoodi sztárral.

Jude Law és Jason Statham a munka után belevetette magát a pesti éjszakába, Zimány Linda pedig azt mondta, hogy véletlenül találkozott Jude Law-val a szórakozóhelyen. Csatlakozott a társaságához, ekkor került elő valahonnan egy kamera.

A modell szerint nem tudott róla, hogy videóra veszik. "Kétszer vakuztak ránk egyébként, azt észre is vettük, de a videófelvételt abszolút nem. Nyilvánvalóan, ha észrevettük volna, leállítjuk, de nem, sajnos" – mondta.

A felvétel egyik jelenetében Jude Law letámadja a modellt, aki láthatóan nem nagyon ellenkezik. Zimány Linda azonban tagadta, hogy csókolóztak.

"Nem csókolt meg a videón! De látni is egyébként, mert nem csókolt meg. Látni is a videón, ahogy elfordítom a fejem és mint az előbb elmondtam, szórakoztunk. Éppen azt játszottuk, hogy kicsit olyan kamu olasz nyelven beszélgetett mindenki egymással, aki ott volt a társaságban és ő egy ilyen temperamentumos macsót adott elő. Mint mondtam színész és szeret szórakozni is és viccet csinálni dolgokból és ennyi volt a sztorinak a lényege, de nem csókolt meg a videón" – ismételte meg a modell.

Az eset után olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy Zimány Linda és Jude Law együtt távoztak és kettesben folytatták a szórakozást. "Az a csapat, akikkel ő volt és én, mi együtt hagytuk el a szórakozóhelyet, de senki más nem jött utánunk, aki azt állíthatta volna, hogy egy taxival megyünk haza. De egyébként mindenki haza ment a saját otthonába. Ennyi, nem tudok több izgalommal szolgálni, tényleg" – mondta a modell.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?