2013. november. 28. 15:58 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 28. 16:33 Shake

Olyat találtak Grönland jege alatt, mint még soha

Először találtak jég alatti tavakat Grönlandon: a Cambridge-i Egyetem kutatói 800 méterrel a jégtakaró alatt fedezték fel a két állóvizet radar segítségével. A déli-sarki jégtakaró alatt eddig körülbelül 400 állóvizet találtak, Grönlandon azonban most először bukkantak jég alatti víztömegre.

A Geophysical Research Letters című amerikai folyóiratban közölt eredmények szerint a tavak egyenként nagyjából 8-10 négyzetkilométeresek.

A grönlandi jég alatti tavak hiányát korábban azzal magyarázták, hogy a lejtősebb jégtakaróból adódóan a jég alatt lévő víz "kiszorul" a peremre. "Az eredményeink azt mutatják, hogy léteznek úgynevezett szubglaciális tavak Grönlandon, és fontos részét képezik a jégtakaró vízhálózatának" – írta közleményében a tanulmány vezető szerzője, Steven Palmer, a Cambridge-i Egyetem egykori munkatársa.

"Az, ahogy a víz mozog a jégtakarók alatt, erősen befolyásolja a jég áramlásának sebességét, így ezeknek a tavaknak a jobb megismerése lehetőséget ad számunkra annak pontosabb előrejelzésére, hogy miként fog reagálni a jégtakaró a várható jövőbeli melegedésre" – tette hozzá.

A Grönlandon felfedezett tavak szokatlanok azokhoz képest, amelyeket az antarktiszi jégdzsungel alatt találtak, vagyis lehet, hogy más módon képződtek. A kutatók felvetése szerint az újonnan felfedezett tavakat a legnagyobb valószínűség szerint a jéghasadékokon keresztül beszivárgó olvadékvíz táplálja.

A szakemberek szerint a meleg nyári hónapok alatt talán a közelben lévő felszíni tó is utántölti jég alatti társait. Ez azt jelenti, hogy a tavak egy nyitott rendszer részét képezik és összeköttetésben vannak a felszínnel, ami eltérést jelent a leggyakrabban izolált ökoszisztémákat alkotó antarktiszi tavakhoz képest.

A grönlandi jég továbbá vékonyabb, mint a déli-sarkvidéki, ami alacsonyabb hőmérsékletet eredményez a jégtakaró alján. Ez azt jelenti, hogy az összes tó, amely korábban itt létezhetett, viszonylag gyorsan befagyhatott, míg a vastagabb antarktiszi jég egyfajta szigetelő pokrócként működik, megakadályozva a felszín alatt csapdába esett víz megfagyását.

A szakemberek szerint lehet, hogy hasonló jég alatti tavakat találnak a sziget más pontjain is.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.