Shake hvg.hu 2013. november. 14. 11:56

Profi fotósokat megszégyenítő képeket készít egy hatéves kisfiú

Egészen különleges, profi tájképeket készít egy hatéves brit kisfiú, Oliver Andreas Jones, aki apjával, Markkal jár fényképezni.

A kisfiú a szülei elmondása szerint azóta fényképezni akart, hogy elkezdett beszélni, ugyanis látta édesapját munkában, és ezért ő is szeretett volna egy fényképezőgépet. A harmadik születésnapjára egy játékgépet kapott csak, majd előbb az édesanyja automata gépével, végül pedig egy használt Nikonnal kezdett fotózni.

"Akkor jöttem rá először, hogy Oliver tehetséges, amikor 5 évesen elvittem egy levendulamezőre. Teljesen megdöbbentem, hogy milyen jó volt a kompozíciója a képnek, amit készített" – mondta a 6 éves fotós apja a Daily Mailnek. A büszke apa azt állítja, minden kép kompozícióját a kisfiú állítja be, ő pedig csak technikailag segít beállítani a gépet. Hogy utómunkát végeznek-e a képeken, arról nem szóltak.

A kisfiú többi képét a képre kattintva tekintheti meg!
500px.com / The Cobb (Oliver Andreas Jones)

A kisfiú maga azt mondta a lapnak, hogy nagyon szeret az apjával fényképezni, elmenni ezekre a helyekre és megnézni a napfelkeltét és a naplementét. "Szeretem megnézni a képeket a számítógépen, és megmutatni az anyukámnak és a barátaimnak, hogy hol voltam, és mit láttam. Nagyon izgalmas korán felkelni és elmenni olyan helyekre, ahol előtte nem voltam" – mondta a kisfiú, aki már most profi fotós szeretne lenni.

hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.